Van olyan helyzet, amikor érvényesen lehet arra hivatkozni, hogy de a másiknak is ilyen meg olyan?
Hello^^/
Ezek jutottak eszembe erről :D
De én úgy gondolom, ha valaki a másikra vagy egy másik dologra hivatkozik, akkor csupán mentegetőzik, menekül, védekezik. Így próbálja "jól megmagyarázni" miért is van NEKI igaza.
Gyerekkoromban én is csináltam ilyet, de hát nah, az akkori gyermeki ártatlanságom "megvédett" attól, hogy fel lehessen róni ma nekem :D
Mondjuk vannak olyan tanárok, akik kijelentik, hogy azért nem kaphat nála senki ötöst, mert ötösre ő tudja, de ilyenről csak felsőoktatásban hallottam.
Középiskolában volt két rossz tanárom, az egyik pszichés beteg volt, és ez már olyan szinten leamortizálta, hogy a munkájában is akadályozta, az osztály legjobb tanulója sem kapott jó jegyet, a másik tanár meg cikizte a diákokat, meg nem a tananyagról beszélt órán. Mindkettőt jeleztük az igazgatónak és kirúgták őket, a beteg tanárt sajnálom, mert a betegségről nem tehet, a másik szimplán gyökér volt. Náluk pl lehetett ilyen eset, amiről írsz. Akiket utánuk kaptunk, náluk látványosan javultak az osztályzatok is, jó tanárok voltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!