Apám szívtelen, amikor megtiltja, hogy behozzam a macskát a meleg lakásba?

Nagyjából 2 hónapja anyám halála után (miután az ingatlan, melyben laktam már el lett adva) apám megengedte nekem, hogy egy ideig leköltözhessek hozzá vidékre, amíg végleges megoldást, új lakást nem sikerül találnom magamnak (amihez előbb meg kell várnom a hagyatéki tárgyalást. Velem lakott egy befogadott cica is, akit nem akartam magára hagyni, így (apám engedélyével) lehoztam magammal. Apám szigorúan kikötötte, hogy neki elvei vannak, és az egyik közülük, hogy a macska nem lakásba való, így nem is hozhatom be magammal, viszont lent a hűvös pincében csinálhatok neki fekhelyet. Egy ideig éjszakánként titokban becserkésztem magamhoz, hogy ne legyen egész nap teljesen egyedül, valamint, hogy ne egy hűvös pincében (meg a kinti téli mínuszokban) tengődjön, így az volt a bevett szokás, hogy kora hajnalban titokban visszavittem a pincébe, amikor nem vett észre minket. Azóta kétszer lelepleződtünk, és a második alkalom után apám kategorikusan közölte velem, hogy ha még egyszer felhozom a macskát a szobámba, mind a ketten mehetünk amerre látunk a holmijainkkal együtt. Megjegyze, jó a kapcsolatunk, anyám halála után rengeteg mindenben, így a költözésben és az ügyek intézésében is állandóan segített, a macska viszont egy sarkallatos pont. Igaz, hogy a sok segítségért cserébe, amit kapok tőle, viszonylag elenyésző az a kérése, hogy a macskát ne hozzam be a lakásba, de egy picit valahol szívtelenségnek is tartom, mivel egész nap egyedül van, a pince viszonylag koszos, hűvös, tele van porral, és még ha a macskát be is hozom, az mindig csak a "szobámban" tartózkodhat, vagyis nem járhatja be a lakást kénye-kedve szerint, de apámat még így is idegesíti a dolog. Most én vagyok nagyon állatbarát (hülye), vagy apám kőszívű, és túlozza el a dolgot a macskagyűlöletével?