Csak szerintem egy nagy önbecsapás és hazugság a pozitív gondolkodás ?

Mindenkinek vannak traumái, és mindenkit ér rossz.

Tényleg nem mindegy, hogy mire koncentrálunk. A sebeinket nyalogatjuk, belefordulva az önsajnálatba, vagy pedig igyekezzük mielőbb feldolgozni a történteket, megrázni magunkat, és továbblépni.

Mióta az utóbbi módon állok hozzá, sokat változott, fejlődött az életem.

Vannak olyanok, akik szerint mindent el kell felejteni, ami negatív. Azzal nem értek egyet, mert az a másik véglet.

Nahát, itt egy önjelölt gondolatolvasó :)

Én igyekszem pozitívan gondolkodni. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy az életem csupa szivárvány és unikorniskacaj.

Van mentális problémám (szorongás, főleg szociális, és elég erős) és történtek traumák az életemben (elvesztettem édesapámat)

Én csak igyekszem meglátni a jó felét a dolgoknak (nem, nem tekintem semmisnek a negatív oldalát, csak próbálom nem agyonstresszelni magam rajta)

Ha valaki jól érzi magát, elhiteti magával, hogy minden rendben lesz és nem koncentrál a rosszra, illetve igyekszik azt elfelejteni, azzal mi rosszat tesz önmagának? Ő maga jól érzi magát, mások úgy látják, hogy rendben van és pozitív. Az emberek általában nem az állandóan panaszkodó, szomorú embereket kedvelik, hanem a pozitívakat. Tehát ez a pozitív gondolkodás önbeteljesítő lehet. Pozitívan gondolkozik, ezért az emberek kedvelik, amitől aztán nő az önbizalma, jobban érzi magát, jobb kedve van.

Ha valakinek ez jó és ezt tudja tartani, akkor jól teszi.

Aztán van, aki csak mutatja, hogy minden rendben és jól érzi magát, közben otthon rosszkedvű vagy épp depressziós, csak nem mutatja, nem fordul senkihez segítségért és ezzel csak még rosszabb lesz az állapota.

Szóval egyénfüggő, de maga a pozitív gondolkodás egyáltalán nem rossz és nem önbecsapás.

#3

Kérlek ne erőltesd rá a saját nézeteidet másra. Nem vezet jóra, pláne nem a megoldás felé.

Vannak traumáim, amikkel szembenéztem, és vannak, amikkel nem. Azokat mélyen eltemetem magamban. Ritkán akadályoznak, talán nem is érdemes beléjük óriási energiákat fektetni.

Aki istennek képzeli magát, annak bőven van még feldolgozatlan lelki nyűgje. A pozitív gondolkodás semmilyen isteni minőséget nem jelent, csupán egy tudatos választást, és persze mindennapi küzdelmet.

#3 Szóval szerinted az lenne a helyes megoldás, ha most - a munkahelyemen - szépen elvonulnék a sarokba munkaidő végéig bőgni, hogy hiányzik az apukám?

Igen, hiányzik. De nem állt meg az életem, folytatom tovább a dolgaimat, és szeretettel gondolok rá. Örülök annak a 15 évnek, amíg vele voltam (lehetett volna kevesebb is) és rengeteg boldog emlékem van róla. Igen, ha nem lett volna a betegsége, akkor ma is velem lehetne. Ez szomorú, de ha ezen görcsölnék minden nap, na akkor lennék igazi lelki roncs (hogy téged idézzelek)

Nem, én inkább a szép emlékekre fókuszálok.

Miért, mit kéne tenniük?

Inni és sírni a halálig? Akkor inkább tényleg élvezzük az apró dolgokat, az élet úgyis rövid.

#7

Ez nem reális gondolkodás, amit nyomsz, hanem pesszimista és negatív.

Sokan ezt HAZUDJÁK reálisnak, mert úgy könnyebb elfogadniuk, hogy ilyenek.