Az életem csak akkor működik jól, ha van valaki, aki irányítgat. Nem akarok ilyen lenni. Mit tegyek?

Gyerekkorból származhat a dolog. Az apám mindenért leordította a fejem, ha nem pont azt és úgy csináltam, amit ő akart. Azt várta, hogy ha éppen nem szól hozzám, akkor üljek kussban.

A bátrabb, kezdeményezőbb gyerekek kiközösítettek a suliban. Mindig magányos voltam. Egyedül a bátyámmal szerettem lenni, ő már akkor is nagyon határozott volt, de emellett jót akart nekem. Évekig jól működött, hogy ő döntött helyettem. Aztán az első barátnőm vette át ezt a szerepet, akivel összehozott. Aztán ide-oda csapódtam. Volt egy tanárom, aki segített, aztán egy új barátnő, egy haver, aztán újra a bátyám, de neki már családja van. Más meg nem viseli ezt a terhet sokáig.

Akárhányszor döntenem kéne valamiről, elfog egy nagyon erős félelem. Nem csak képtelen vagyok rá, írtózom tőle. Pótcselekvésekbe menekülök.