Miért van az, hogy az egyik ember depressziós lesz, ha nincs munkája, mások meg direkt kerülik a munkát és a segélyre hajtanak?

Kicsit más téma, de például a gyerekvállalás. Van, aki számára az, ha nem lehet gyereke egy tragédia. Megkérdőjelezi az élete értelmét, a férfiasságát/nőiességét is akár, alkalmatlannak érezheti magát az illető vagy értéktelennek, mert az ő szemében egy gyerek egy áldás és egy új esély arra, hogy valami jót és maradandót hagyjon maga után a világban. Hogy gondoskodjon valakiről, tanítgasson, nevelgessen valakit, lássa felcseperedni, mindeközben érezze a családi hangulatot főleg az ünnepeken, a készülődések alatt a sok szorgos kis kezet, a rohangálást, kacarászást. Nyilván egy ilyen embert megfosztani a szülőség élményétől egy nagyon szomorú érzés az illető számára.

Aztán vannak, akik kifejezetten nem akarnak gyereket és megbolondulnának, ha ki kellene hordaniuk egyet vagy valamilyen formában rájuk lenne erőltetve. Nézni, ahogy a gyerek kizsigereli őket és a testük, ahogy a terhesség alatt ők vagy a partner teljesen eldeformálódnak, az egész hormonháztartás felborul, majd mikor megszületik, megfosztva érzik magukat a szabadságuktól. Nem mehetnek már akármikor akárhogy valahova, mindeb extra nyűg, szervezés, nincs egy nem lehányt, tiszta ruhájuk, eleinte alig alszanak, mert az a szerencsétlen bőg meg ordít egész éjjel. Később aztán földhöz is bssza magát a boltban, ha nem kap meg valamit, büdös a kakája, pelenkázni kell, sokan megszűnnek a sok nyűg miatt férjnek és feleségnek lenni, a gyerek miatt nem is lehetnek együtt olyan felszabadultan. Ott a gyes, a több hónap, év kiesés a munkából, egyeseknek ez jelenti a tanulmányai végét is, mellé az egész anyagi vonzata... Ők pedig érthetően előbb szednék ki magukból a gyereket vagy távolítanák el az otthonukból.

Ugyanaz a dolog, csak másképp éreznek iránta emberek, más számukra a fontos. És ugyanez van a munkával is. Én mindkettő voltam, volt, amikor fellélegeztem, hogy felmondtam és egy ideig nem is kerestem állást, annyira jólesett kipihenni magam és nem bemenni gyomorgörccsel. Aztán volt olyan is, mikor felmondtam, de utána hamar elfogytak a feladataim. Tengődtem, zavart, hogy mindenki teszi a dolgát, csak én nem, céltalanná vált az életem és vágytam arra, hogy értékes legyen amit csinálok.

Én pl. 19 éves korom óta dolgoztam folyamatosan, a rendszer(gengszter)váltás környékén voltam 2x pár hónapot munkanélkülin, de akkor még fiatal voltam és sokkal több lehetőségem volt.

Mindig is szerettem dolgozni, amit csináltam azt többnyire jól is csináltam. Soha nem voltam egy házitündér típus, engem nem elégít ki a háztartás vezetése. Főleg, hogy abból nem lehet megélni, rezsit fizetni, gyereket iskoláztatni, nyaralni, bármilyen programot szervezni.

Jelenleg szenvedek, mert több mint 30 évnyi szinte folyamatos munka után most január óta itthon vagyok és 50+ évesen egyszerűen esélyt sem kapok sehol. 1-2 hónapig nem is volt olyan szörnyű, foglalkoztam rengeteget a hobbimmal, de azt munka mellet is meg tudtam oldani. Mostanra már eljutottam odáig, hogy sokszor ahhoz sincs kedvem.

Hogy mások miért nem akarnak dolgozni? Nyilván nincsenek olyan igényeik, amiket ne tudnának kielégíteni a kevéske segélyből. Van, akinek az a lényeg, hogy meglegyen a napi cigi-pia adag és ezzel jól elvan.

Nekem igényem lenne értelmes programokra: színházba járni, nyaralni menni, érdekes, új helyeket megismerni. Nos, ez pénz nélkül nem nagyon megoldható, és azért, hogy itthon teszem a semmit, sajnos nem jár pénz. Ha naponta csillivillire suvickolnám a házat, azért sem járna. Ezért nem is teszem.

Eddig még elvoltam valamennyire, mostanában kezdek néha depisedni már, sokszor nincs kedvem semmihez, csak feküdnék egész nap.

Nem tudom, mi lesz. Rosszul érzem magam, haszontalannak és élősködőnek.