Normális a lányom?
Mindjárt húsz lesz. Még tanuló, itthon lakik. Soha nem volt párja, említeni se említette, hogy tetszik neki valaki. A szobájában két parafatáblát egy-egy anime vagy micsodával van kirakva, képeslapok, poszterek, könyvjelzők... majd kiugrott a bőréből, amikor bedobták az értesítőt. Barátaiból kettő van, velük sem találkozik, csak egy évben 1-2x, általában karácsonykor, amikor az egyik lány nálunk tölt néhány napot (Szajolban lakik). Nem is akar menni sehová, pláne velem, pedig mondom neki, hogy erdőbe mehetnénk, és így tovább, de nem. Ő itthon érzi jól magát, nem szeret tömegben lenni, és teljesen jó neki, hogy olvas, rajzol, ír és a kedvenc írónőjétől olvas és szerez be "fancuccokat", mint amiket kitett a táblájára. Nem jár bulizni, se közösségbe, se igazán sehova.
Ez normális? Nem érzem annak... Rendesen csinálja az iskolát, megy-megy tovább, de bennem az van, hogy ennyi idősen a szórakozásnak nem animált és kínai írónő tollából született romantikából kellene állnia, hanem tényleges kapcsolat, tervezgetés, felhagyni ezzel a nagy rajongással (ráadásul "yaoista", még csak nem is férfi-nő kapcsolatért van annyira oda). Kérdeztem már tőle, hogy a saját neméhez vonzódik e, sosem volt tabu téma nálunk. Azt mondta, nem vonzódik a saját neméhez.
Tartok attól, hogy egyedül fog meghalni, ha így folytatja.
#10
Továbbra is csak a fejemet vakarom és nem értem. Nekem is tetszett anno pár romantikus sztori, mégse volt senkim 19 éves koromig. Ma már úgy érzem, még akkor is korai volt kissé, még ráértem volna pár évet ezzel.
Vagy az is lehet, szimplán nem köti az orrodra hogy tetszik neki valaki.
(7.)
Az a nem normális dolog, hogy az introvertált emberekről azt gondolják, hogy nem normálisak.
Az első dolog, amit tehetnél, az az, hogy megkérdőjelezés helyett elfogadod, hogy ilyen természetű, másodsorban nem terheled negatív érzésekkel. Az introvertált emberekben általában maguktól is felmerül az az iránti félelem, hogy egyedül fognak mardni és nem lesz senkijük.
Szerintem a leggázabb az, hogy azon aggódsz, hogy nem volt még barátja. Remélem mondani azért nem mondod neki, bár ha ennyire rugózol ezen, akkor biztosan érzékelteted. Ez nem olyan dolog, amit ki kellene kényszeríteni vagy úgy egyáltalan aggódnod kellene.
Anno állítólag nagymamám is ezt csinálta anyám esetében, rinyált, hogy miért nincs még barátja 17 évesen (az még a 70-es évek elején volt, más világ volt).
"Egy szülő, hogy írhat ki ilyet a gyerekéről, hogy attól fél, hogy egyedül fog meghalni."
Úgy írhatom ki, hogy ettől tartok. Ha nem írom ki is valós a félelmem.
"Véletlen nem te vagy az alanya a kérdésednek?"
Szerencsére nem. Megéltem a saját tini koromat, és bár szép volt, jó volt, elégvolt egyszer.
Mindenki egyedül fog meghalni.
Mi van, ha nem akar majd kapcsolatot meg gyerekeket? Gondolom, azért szülted, hogy boldog legyen, ne azért, hogy úgy éljen, ahogy TE megálmodod a boldogságot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!