Azt érzem, hogy nem teszek senkihez hozzá semmit sem, hogy éljek így?

Beszélgettem az egyik barátommal ma, vagy is talán inkább csak megtűr vagy nem tudom. De a lényeg, hogy neki van egy olyan barátja, akivel teljesen kiegészítik egymást. Egyszerűen van tudásuk és hozzá tudnak tenni a másikhoz magukból, jó párost alkotnak. Itt meg vagyok én, aki ha eltűnne, senkinek sem okoznék hiányt vagy semmi olyant, amivel vissza gondolnának rám.

Például ők ketten az egyikük orvos a másikuk jogász, most vettek egy ingatlan a balatonnál, kaukción keresztül, ugye az egyikük ért a jogi dolgokhoz, a másikuk a befektetésekhez.

Szóval teljesen jó párost alkotnak, de én nem tudok semmit hozzá tenni senkihez sem. Szakmunkám van csak.

Olyan rossz érzés, gyakran érzem ezt, hogy nem baj, hogy nincsenek barátaim, jobb mindenkinek nélkülem. Vannak szórakoztatóbb, vicces emberek akikkel időt tölthet bárki, akik hozzá adnak a másikhoz, és semmit nem adok hozzá senkinek. Maradandót meg aztán végképp nem okozok.

Nem tudom, mi szükség lenne rám. Segíteni senkinek nem tudok semmiben, nem értek semmihez, nincs tudásom, meg semmi olyan, amivel valaha megfogatnék bárkit.

Inkább azt mondják, labilis vagyok, elvont aztán eltűnnek az életemből, persze nem baj, mert megismernek jobbat.