A destruktív ember hogy jutott arra a következtetésre, hogy a baromság, amit csinál, bármire is jó lehet?

Jó, a destruktív szót felejtsük el, nyilván a f*szkalap választékosabb formájaként van jelen, azon hiába akadunk fenn, hogy szigorúbban értelmezve nem feltétlenül destruktív. Bár 20km alatt 3 "rossz napja van szegénynek" jóbarát, aki kimondottan tud rombolni, ha épp jaj, nem figyel oda, mert ő szomorú.

Említettem, de most részletezem, hogy a gyakorlatban nagyszerűen továbblép az ember, idővel tud kellemetlen lenni, hogy végső soron egész gyakran te vagy, aki golyóálló már lassan, ezek a szegény pórul jártak meg csak élnek a kiváltsággal, hogy legalábbis kedvedet szegjék, ami szerintem még mindig olyasmi, ami belefér a destruktív szó egyik konkrét szótári jelentésébe.

Az ilyen főnökeimet is időt, energiát nem kímélve próbáltam megérteni, voltam én is az ördög ügyvédje, átlátom én is, hogy az _ő_ stratégiájuk szerint ez _számukra_ beválni látszik. Megértem azt is, hogy kapja az ívet föntről, még ha egészen más stílusban is sokszor, de esik az is annyira rosszul, hogy mondjuk velem ellentétben nem képes uralkodni magán, és továbbadja inkább mindenkinek az alaphangulatot, ha csak teheti, többszörösen is, és ők nagyrészt urakként viselik, még ha nem is feltétlenül függnek tőle vagy a melóhelytől. Nyilván ez már azért ritka, ilyen nekem is kettő jut eszembe húsz év alatt (bár az egyik cégtulajdonos is egyúttal, szóval ő elég speckó eset lehet). Azt nem tudom elhinni, hogy az ilyen főnökök életük során ne találkoztak volna normális főnökkel, akinél nem kérdés, hogy emberszámba vesz mindenkit, kellő alázattal van a feladat és a megvalósítói irányába, és nem rúg bele senkibe, igazából fel se merül benne ilyesmi.

Ezen a ponton kezd érthetetlen lenni maga a jelenség. Kábé ez a "mire számítasz?" érzés.

hopp: " Bár 20km alatt 3 "rossz napja van szegénynek" jóbarát, aki kimondottan tud rombolni, ha épp jaj, nem figyel oda, mert ő szomorú."

helyett: Bár két város közt, 20km alatt 3 "rossz napja van szegénynek" jóbarát, kimondottan tud nagyot rombolni, ha épp jaj, nem figyel oda, mert ő szomorú.

*de most részletezem, hogy BÁR a gyakorlatban...

jó késő van, nem? :)

Én is azt írom, hogy vannak ilyen esetek. A "mindenki" a te fantáziádban született. Ne aggódj, nem ér szokatlanként ez se.

Az, hogy te vezetőket tanítasz, és a belharc a módszer, kissé meredek állítás ahhoz, hogy elhiggyem. De tegyük fel, hogy ez van, eddig jutottatok. Tőled is azt kell kérdeznem: fel se merült, hogy talán van valami célravezetőbb szemlélet?

Nem, nem a magamét fújom. Tekintheted így, de nem. Mintha kiállnék egy olcsó tévés vitán ellened (szerinted a világ ellen), és váltig állítanám a "magamét", hogy két pont közt a legrövidebb út a két pont definiálta szakasz.

Oké, nem válaszoltál, és már holnapután van, nem is kicsit.

A mai pontosításom egyszerűbb is, mint a szeptemberi lett volna: nem én élem meg rosszul, ha ok nélkül belémrúg valaki, aki még csak felhatalmazva se érezhetné magát rá. Nem azért, mert ő XY, hanem mert nem vagyunk akkora spanok, és ezt illene észre is venni. Azért ismerek jópár olyat, aki nem szereti a csendőrpertut, nem hat rá túl jól, ha igazságtalanul bánnak vele, nem szereti, ha a vérét szívják, és külön frusztrált, ha ilyen hülyeségek miatt önérvényesítenie kell, főleg ha mondjuk abban a pillanatban váratlan magaslatokba eszkalálódik a hülyeség. Mondjuk maradva a bolond főnökös sztoriban: kirúgja abban a pillanatban, vagy ami még szebb, nekiáll bérvisszatartással meg az utolsó gané munkákra besorozással, túlköveteléssel, mindenfélékkel operálni. Arra találjunk már egy egészséges lelkületű embert, aki "nem éli meg rosszul"!