Egy férfit nehéz élethelyzetek miért nem erősítettek meg?
Állítólag az erősíti az önbecsülést. Az enyémet csak rombolta és szégyent okozott.
Pl. gimis évek alatti diákmunka (nem zsebpénzért) hanem hogy tudjak rendesen enni meg ellátni magam( ruhák, könyv iskolába bármi amiről szülőknek kéne gondoskodni)
3 év villany és gáz nélkül szüleim házában (kondibérletet vettem mert ott lehetett meleg vízben zuhanyozni)
És hasonló csóró, semmirekellő, vesztes, genetikai hulladék családokra jellemző élethelyzetek.
Tudom hogy ilyesmit sokan büszkén mondogatnak hogy ő már 16 évesen dolgozott, de én szégyeltem magam pl. lányok előtt, hogy reggel megyek a postás bicajjal és hordom az újságot 7-ig aztán megyek 8-ra suliba aztán hétvégén meg Mekiben gályázok.
Hiába mondták vagy mondják most mások, egyszerűen nem tudom belátni hogy ebben mi lett volna dicsőséges, menő, amire nekem büszkének kellett volna lennem.
Logikailag értem, de amikor a suli előtt a menő srác kiszáll egy szép kocsiból (tök mindegy hogy apukája vezeti) én meg leparkolok a szórólapozós biciklimmel és árkos szemekkel mert 4 kor keltem, akkor szerintetek a lányok kit fognak vonzónak tartani?
Vagy ha randiztam volna egy lánnyal akkor hazaviszem a villany és gáz nélküli házba?
Szóval engem csak leromboltak ezek a nehéz helyzetek.
Nem hiszem, hogy mindegyik nő "lenézne" téged ezért! Nem a fogyasztói rétegből származó egyének életét kellene alapul venned.
Ismerkedj egyházi közösségekben, ha a "világ" látványosabbnak tűnő fényei zavarnak! Még mostanában is léteznek hagyományos értékek - csak meg kell keresni a hozzád hasonló élethelyzetekből kijutottakat.
Hány éves vagy? (Én még középkorú ÚTKERESŐ embereket is ismerek. Vannak még sokan kicsit idősebb korban is hasonlóképpen - önbizalom hiányosakat találni fogsz magadon kívül.
Tanulmányozd a koronavírus-munkajog oldalt mélyrehatóan - ott találni fogsz elég információt az újrakezdéshez! Esetleg a gazdaságvédelmi akciótervet!
Ui: egyházi közösségekhez kapcsolódó támogató intézményeket (szeretetszolgálatok, segélyszervezetek) is tudok ajánlani - ha igényled.
Ne is akard, hogy a felszínes lányok vonzódjanak hozzád. Mert felszínesek, valódi értékeid nem fogják érdekelni őket. Olyanokkal ismerkedj, akik a másik személyét is nézik, előttük nem kell szégyenkezned.
És attól, mert férfi vagy, még hibás megfelelned egy olyan elvárt irreális képnek, hogy egyszerre legyél sikeres alfahím, macsó, lepedőakrobata, de érzékeny pszichológusprofesszor és a romantika mestere.
Én 41 évesen is csóró vagyok,mint tiniként.El kell fogadni,hogy nem mindenki lehet gazdag.Akik azt írják h. majd x év múlva gazdag leszel,azok bolondok...Néha hiába izzad vért az ember,akkor sem keres eleget.Nekem is sokszor van rossz kedvem,mert pénz nélkül nem igen tudja az ember azt tenni amit szeretne.Aki mást mond az hazudik.El kell fogadni hogy az élet ilyen.A filmekben,interneten,ilyen helyeken amiket látsz mind csak ámítás...Az élet kemény és sok dolog szerencse kérdése is benne...
Én már régóta nem foglalkozom azzal,kinek mekkora a vagyona.Attól nekem nem lesz jobb,ha irigykedem rájuk...
Próbálj meg nem figyelni mások gazdagságára,mert neked az a bajod.Mellesleg tele az ország csóróval.Ez van régóta már.Ha a csajhiány a bajod,akkor menj el hétvégén buliba esetleg.Ez a mártírkodás engem bizony nem hat meg.Én nem írom ide a dolgaimat,hogy sajnáljanak...A nehéz élethelyzetek engem sem erősítenek meg.De ezeken meg kell próbálni túl lenni.Amúgy ha enni akarsz,fürdeni akarsz,csajt akarsz,meg hasonlóak akkor tenned kell érte,ez természetes.Én legalább nem sírok mint egy fürdősk***a...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!