Miért okoz sokaknak lelkiismeret-furdalást, ha nem ad vagy nem tud valamit adni a kéregetőknek?

Nekem pl. ma azért volt lelkifurdim, mert adtam.

Bejött a hivatalba egy férfi, rámutatott a hátrébb álló feleségére, hogy csak neki tudnánk-e valamit enni adni.

Én meg odaadtam azt a két kiflit, amit a munkatársamnak vettem reggel (csak úgy). Később a munkatársam kereste a kifliket, akkor jutott eszembe, hogy bocs, odaadtam... De nem haragudott, mert amúgy volt kajája, csak hülyén jött ki az egész.

Vsz. jobban éreztem volna magam, ha nem látom még messziről, ahogy kritikusan nézegetik a kifliket, mint aki másra számított.

Amióta egy alkesz "elesettnek tűnő" öregnéni lehúzott, azóta nem szívesen adok senkinek. Pedig lehet tényleg van olyan akinek szívesen adnék.

Viszont amikor 20-40-es emberek jönnek tarhálni attól rosszul vagyok. Általában ignorálom őket, de van amikor felhúznak, akkor visszakérdezek, hogy szerinte nekem honnan van a pénz? Amikor látom hogy megvan keze lába, életerős emberek... és akkor "csak" pár száz forintot tarhál... na de 1 nap hány embertől? Amúgy itt a patyolatba állandóan emberhiány van, igaz a munka se a legjobb, meg a fizetés se, de legalább becsülettel juthat pénzhez.

Ha mindenki így gondolkodik, akkor végül is hót mindegy, hogy az embereken (azaz rajtunk kívül) vannak-e különböző segélyszervezetek, stb.-k.

Engem már volt, hogy átb×k ezzel a kéregetéses dologgal, így nem adok, de a munkámból-, és a mentalitásomból adódóan nem nézem le se a szegényt, se azt, aki mégis ad számukra valamit...