Miért van kisebb szégyenérzetfélém, mert az általános iskolából a volt oszt.társakból látom, hogy néhányuk egyetemre jár? 19/l
Általánosban mindig, mindenben jobbak, ügyesebbek voltak nálam, ami nem rajzolás. Mindig kevesebbnek éreztem magam, aztán ez idővel elmúlt, csináltam a dolgaimat, haladtam.
Most meg, a facen látom, hogy két ismerősömet is felvették az egyetemre.
Én meg, idén szereztem meg a szakmámat, következő évben kezdem a 2 éves előkészítőt az érettségire. Egy évem kukába ment, ugyanis olyan közegbe kerültem első iskolámban, ahol egész évben földre tiportak és megaláztak lelkileg, plusz a gyakorlaton egy egész szárny előtt meg lettem vádolva igaztalanul az összes ott dolgozó előtt. Tehát egy év kuka, máskülönben jövőre érettségiznék.
Szeretnék fejlődni, hogy felvegyenek egyetemre, és a szakmai is valami, sokat tanultam és tettem érte az összes gyakorlati helyen, hogy még ha nem is ebben akarok elhelyezkedni, jól csináltam az idősgondozást és ápolást. Mégis, most valamiért ezt kevesebbnek érzem, hogy még nem tartott ott. Ez miért van?
Igen... és ez a jobbik változat, mert már nem félek beszélni, kinyitni a számat, kiállni magamért és tenni amit kell, de ilyenek vannak, amiket itthon, magamnak megtartok.
A tanárok azt se hitték, hogy az általánost elvégzem, aztán mégis sikerült. Konkrétan senki nem hitte, hogy viszem valamire. Részben ezért is örültem nagyon, hogy te jó ég, lett egy szakmám. Tudom, hogy aki először a szakmát csinálja, utána érettségizik, annak így van, semmi szégyellnivaló nincs ebben, mert közben haladok, vannak terveim... csak olyan pocsék.
Leginkább az arcom (pattanások, guylladások másodiktól kezdve 17 éves koromig) és a súlyom miatt csúfoltak. Az arcom már nem vészes, de van rajtam 15 kiló plusz (75, 3 kg vagyok), és bármennyire szeretném, nincs kitartásom változtatni, hogy olyan szép ruhákat felvehessek és magabiztosnak érezhessem magam.
Ha célba akarsz érni ne másokat s hátra nézz, hanem előre.
A tufubokot meg töröld, ha fejlődni akarsz;)
ui: egyetem...ma még rosszabb s erre irigykedsz:
ui: a ragyák elmúlnak, ha tisztítod rendszeresebben a bőröd s figyelsz az étkezés minőségére.
Nem tudom kell e részletezni, de nem hiszem....zöldség, gyümi...kerülendő túl olajos, zsíros...műűű kaják-itókák-bagó is.
2
Nekem szakmám és diplomám is van, utóbbival vittem igazán sokra. Azt a dumát amit te nyomatsz tipikusan azok adják elő, akik még csak be sem tudnak kerülni egy egyetemre, nem, hogy elvégezni. A szakma a futottak még kategóriás prolik mentsvára.
Ne érezd magad emiatt kevesebbnek, mert nem értékesebbek nálad. Az hogy másnak könnyebben alakul az élete persze azt igazságtalannak érezzük, de attól még nem vagy kevésbé értékes. Én is szakmával kezdtem, később mikor külön költöztem esti tagozaton csináltam az érettségit, mellette lebetegedtem. De akkor is sikerült. És most érettségire épülő okj képzésre jelentkeztem. A lényeg hogy csak törtess előre és a saját dolgoddal foglalkozz. Én szurkolok neked!
29/f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!