A híres emberek miért gondolják azt, hogy az a nehéz munka alól kivételek lehetnek?
Majka mondta:
"És ezt minden olyan előadó nevében mondhatom akiben dolgozik a hév, hogy újra színpadon álljon. Mi nem fogunk taxizni, pincérkedni, takarítani , kőműves melót vállalni, (meg mittomen még hova küldenek minket) ,mert nem értünk hozzá, de a legfontosabb indok , hogy nem is akarunk. A legnagyobb tisztelettel meghagyjuk ezt azoknak akiknek ez a szakmájuk, és jól csináljàk."
Lásd itt: [link]
Először is, belső forrásból tudom, hogy a hazai népszerű előadók többet keresnek egy éjszaka alatt, mint az átlag ember 1 hónap alatt, szóval nem értem, miért panaszkodnak, amikor az elmúlt hónapok nem tették őket szegénnyé. Feltehetően milliók vannak letéve nekik a bankokban, szóval vígan elélnek így is. Szemben azokkal, akik elvesztették a munkájukat, és nem gazdagok.
Másodszor: nem minden kőműves, pincér, takarító, stb dolgozik igy, mert ez a szakmájuk, hanen azért, mert rá van szorulva. Ha egy egyetemista, - akinek nemesebb szakmája lesz, mint ezeknek a majmoknak, akik hakniznak, - elmegy takarítani, hogy meg tudjon élni, mert a szükség ráviszi, akkor mi alapján vonják ki magukat ezek a kemény munka alól ha TÉNYLEG rászorulnak?
Úgy látszik, majka is elfelejtette már honnan jött. Egy senki volt Borsodban, egészen addig, amíg a média met Dopeman fel nem karolta.
Azt hittem olyan neveket fogsz írni, mint Dustin Hoffman, Al Pacino.
De ha neked ezek a prolik a híresek... Egészségedre.
Dustin Hoffman és Al Pachino világsztárok, így őket a legkisebbek mértékben sem érinti semmilyen korlátozás.
A kérdés a magyar "sztárokról" szól. Egyesek most talán elkezdtek ébredezni, hogy valójában csak egyszerű állampolgárok, a nagy YouTube megtekintés ellenére is.
1. Nem vagyok híres, de a jelenlegi nehéz helyzetben is azt gondolom, kivétel lehetek a nehéz gyári, meg futárkodós munka alól, mert van jobb szakmám, és tanultam is eleget. Nyilván végszükségben elmehetnék én is a gyártósorra, de odáig még nagyon sok egyéb próbálkozásom lenne, ami testhezállóbb.
2. Van viszont híres zenész haverom, és igen, sóhajtozik, hogy nincsenek koncertek, és lényegében hónapok óta munkanélküli, de nem, nem ment el ő sem gyári melósnak meg taxisnak, mert van egy hosszú évek alatt felépített karriere, amiből szeretne továbbra is megélni. Addig is videoklipeket gyárt home officeban.
3. Ne legyél irigy arra, aki tehetséggel vagy szerencsével akár, de többre vitte, mint te, és ehhez az élethez ragaszkodik is. A rendes embert nem a gyártósor teszi.
Éppenséggel ők azok, akik ellentmondásosak. Ezek az emberek gazdagok hiszen hetente feltehetően milliókat vágnak zsebre. Akkor nem igazán értem a kiakadast. Ha meg szegények, és a hakniból élnek, (mert nem értenek semmihez) akkor igenis takarodni kell dolgozni, mondjuk a gyárba. Ez van.
Itt nem az én irigységemről van szó. Ha befejezem a tanulmányaimat, nagyon jól fogok keresni, ugyanis piacképes szakmával, C1-es angol és német nyelvtudással, nem lesz gondom. A családom egy része külföldön él, gazdag részen, így ha oda megyek, még több pénzt fogok keresni. Ettől függetlenül én nem panaszkodom ha takarítok egy szezonmunkán, pedig jóval fényesebb jövő előtt állok.
Majka és a többi YouTube sztár nem értelmisegi emberek, NINCS rendes szakmájuk. Így ha szűkében vannak, akkor bizony takarodni kell alja munkát végezni. Tanulni kellett volna, nem panaszkodni!
"Van viszont híres zenész haverom,"
A YouTube sztárok NEM zenészek. Azt csinálják, hogy a külföldi zenei alapokat letöltik, és írnak rá egy semmitmondó szöveget. A Toki Hotel a 2017-es Dream Machine albumát teljesen egyedül rakta össze, na ők zenészek.
??? Kösz az infót.
Nekem meg VAN HÍRES ZENÉSZ haverom.
#7
Mégegyszer:
A YouTube sztárok NEM zenészek. Márpedig Magyarországon a zeneipar úgy működik, hogy ingyenes zenei alapokat töltenek le, és írnak rá (feltehetően nem is ők) egy ócska szöveget pl. azzal a sablonos témával, hogy milyen rossz a világ, meg hogy nem érdekli őket, hogy ki mit gondol róluk. És figyelik, hogy a videójuk eléri-e a YouTube-on az 1 milliós nézettséget, amit rendszerint iskolás gyerekekből hoznak össze.
Tehát a te haverod nem zenész, csak egy YouTube sztár, aki majmol valami amerikai előadót!
Hát ahogy gondolod. Én leírtam, hogy látom a magyar helyzetet.
Nyilván van egy pár igazi zenész is, de sokan csak YouTube sztárok, akiknek nincs igazi szakmájuk!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!