Megragadtam egy ponton és túl sok minden nyomja a vállam. Tanácsok?

Elnézést ha zagyva és nehezen áttekinthető lesz, de annyi dolog van, hogy nehezen tudom jobban megfogalmazni.

Szeptemberben kezdeném harmadik évemet az egyetemen. Ehhez képest még az elsős tárgyaim felét sem csináltam meg. Nagyon sokat elszúrtam, utolsó tárgyfelvételi lehetőségem lesz majdnem mindenből.

Miért szúrtam el: Magasak az elvárások tőlem a családban, mindig is azok voltak és apámmal világéletemben rossz volt a viszonyom. Ha valamilyen fizikai munkában segítettem itthon, és elrontottam a legapróbb dolgot, akkor kaptam a szöveget apámtól, hogy ha a két kezem után kell majd megélnem, éhen fogok halni. Mivel ő így gondolja és a családban én vagyok ez egyetlen aki egyetemre jár (bátyám anno elkezdte de másfél év után otthagyta) tőlem sok mindent várnak el. Gyakran ivott egy ideig és olyankor nagyon sok balhé volt. Az e miatti nyomás és a különbség az oktatási intézményeim színvonala közt (úgy jöttem egyetemre, hogy kb. a dolgok felét nem tudtam, amiket elvileg középiskolában mindenkinek tanulnia kellett, mert a középiskolában úgy álltak hozzá, hogy az nem fontos.. Meg nem gimi volt hanem szakközép és nem gondolták hogy valaki onnan egyetemre akar majd menni) illetve kisebb-nagyobb lelki problémák azt eredményezték, hogy az első félévemet rendesen elrontottam. A másodikat passziváltam emiatt, a harmadikban egy tárgyat sikerült megcsinálnom és most van a negyedik ami egész jól sikerült (ezt a barátaim bánták és később én. Hanyagoltam őket és bunkó voltam, ezért megromlott a kapcsolat. Mire letudtam a vizsgákat, mindenki megharagudott rám és nem volt kivel megosztani a dolgaimat így magamra maradtam és még lejjebb süllyedtem. Hála Istennek ezt a dolgot elsimítottuk azóta, minden a régi), viszont egy tárgyam nem lett meg sajnos (a barátokkal való veszekedés miatt és azért, mert ideges voltam egy családi konfliktus miatt, nem tudtam tiszta fejjel a vizsgára koncentrálni).

Mivel tudom, hogy balhé lenne itthon ha kiderülne, hogy mennyire alulteljesítek és alapból is van elég bajunk, ezért ezt titokban tartom, csak a legjobb barátaim tudnak róla (illetve most már az is aki olvassa ezt).

Nehéz a szak, sokat kell tanulni, sokat kell tudni, a tanárok sem elnézőek, ehhez hozzájön az otthoni folyamatos feszültség (hol kisebb hol nagyobb) ami elég ahhoz hogy elrontsam az egészet. Ott van még a magammal kapcsolatos kettősség érzetem is: Nem haragszok magamra, mert tudom, hogy a körülmények miatt lett olyan amilyen a dolog.. De ugyanakkor iszonyatosan haragszok is magamra, amiért nem vagyok elég erős hogy megfelelően kezeljem ezt és tudom, hogy sokkal jobban meg tudnám csinálni.

Ezzel kapcsolatban is tele vagyok kérdőjelekkel.. szeretem a szakot, érdekel is, de a megélt kudarcok miatt egyre inkább ódzkodom tőle és gondolkozok a váltáson. De eddig nem tettem meg, egyrészt mert az is balhé lenne, másrészt meg lehet, hogy most úgy érzem nem akarom csinálni, de ha lecsillapodnak a dolgok valószínűleg visszahúzna a szívem és akkor kezdhetném elölről.

Barátaimnak is szükségük lenne rám, egyiküknek most kifejezetten. Mindig átsegítjük egymást a nehézségeken, most nekem kéne támogatnom őket, mivel én vagyok az a fekete lyuk amibe kibeszélhetik a bajaikat, mert azok nincsenek rám hatással és képes vagyok objektíven gondolkozni a húzós helyzetekben is de jelenlegi helyzetben ebben sem tudom a maximumot nyújtani.

Nem akarok csalódást okozni senkinek, mégis úgy érzem hogy ezt csinálom. Nem annyira a családnak, arról meg van a véleményem.. Hanem legfőképpen a barátaimnak és magamnak.

Ezek csak átlagban elmondott dolgok voltak, tudnám őket részletezni oldalakon át, de a kérdés lényegén nem változtatna.

Szerencsére terhelhető személyiségem van, nem roskadok össze a teher alatt, de előrehaladni se tudok. Nem szeretnék megragadni ezen a ponton, remélem tud valaki valami okosat mondani :) Köszönöm előre is.