Mit tennél egy üzlet ilyen dolgozójával szemben?
Vettem egy bringát pár hónapja. Sajnos már többedjére kellett visszavinnem, mert mindig kijött rajta valami probléma. Mentem vissza érte a napokban, amikor a szerviz munkalapot meglattam rajta, amire a fellepo probléma mellett nem a nevem volt felirva, hanem ez: A nyomoréké. Bementem balhézni, hogy ez mi a fhasz, de tagadták, biztos véletlen cetlit felkaptak és rákerült. Érdekes, pont az én bringámra, a mellette lévő összesre mind normálisan voltak a nevek felírva.
Beszéltem a főnökkel telefonon, mert aznap vidéken volt és ledobbent ezen. Azt mondta, utána fog járni. Szerintem csak nyugtatgatott. Mondtam, ha van infója, hívjon fel. Azt mondta, fog. Ha hétfőig nem hív vissza, azon gondolkodom, a Fogyasztóvedelemhez fordulok. Nálam van a papír a felirattal, lefotóztam, ahogy áll a bringa a többi közt, jól látható a felirat rajta.
Szerintetek jó döntés lenne?
Nagyon komoly, örülök, hogy megosztottad :)
Nem tudom, hogy érdemes-e foglalkozni vele, itt igazából egy-vagy több munkavállaló volt a gyökér, nem az üzlet és nem a főnök. Ha nagyon fontos célod revansot venni, akkor ezen a bizonyos munkavállalón lenne igazságos, de még az is necces.
A helyzet az, hogy lehet szakmailag egy betonbiztos ember, lehet családapaként nélkülözhetetlen otthon, csak van egy kis alpári stílusa, ami a te ingerküszöbödet sérti. Akár kisgyerekkorunkban, a "megmondalak" korszakban, és még ha igazad is volt, a "bűnöst" beállították a sarokba.
Ez viszont már nem gyerekkor. Gáncsolod a főnököt, az üzletet, a renitens kolléga családját és azok megélhetését egy ilyen elcseszett dolog miatt. Még ha neked is van igazad, és sérti az önbecsülésed... felülemelkedni a kicsiségeken, az az igazi nagyság. Hagyd szerintem... :)
" ha nem kárpótol a főnök?"
Na... kezdünk átesni a ló túloldalára
"Persze-persze, szerintem baxik rá"
Főnökként én is baxnék rá, csak a profit érdekelne, hiába engesztelne ki téged, úgy sem mennél oda többet vásárolni, akkor miért tenné?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!