Most tényleg én vagyok a hibás, és az irigy?

Kaptam egy doboz csokit nagymamámtól névnapomra, mondta, hogy kínáljam majd(!) meg. Mondom oké, nyilvánvaló. DE nem bontottam fel. Már lassan egy hónapja megvan, bontatlan állapotban a szekrény mélyén, mert még nem kívántam meg a csokit. Viszont azóta is hallgatom, hogy én nagyon irigy vagyok ővele, meg hogy egy szem csokit kért volna csak belőle, mert ő annyira kívánta, akart belőle enni, amikor megvette(lol?). És én mindig elmondom neki, hogy még ÉN MAGAM sem ettem belőle. De csak hajtogatja újra és újra...

Most tényleg irigy volnék? Vagy ezt hogy illik? Azért felbontom az ajándékba kapott csokit, hogy NEKI adjak belőle, de én nem eszem belőle, mert nem kívánom épp? A csoki eláll, nem fog rámrohadni, és nem fogom megfosztani attól az örömtől, hogy megkínáljam a drágalátos csokiból...