Hogy jöttetek rá, hogy milyen szakma/munka érdekel titeket igazán?
érettségi óta keresem a választ, még nem jöttem rá lassan 10 éve.
Lehetséges, hogy semmi nem érdekelne? Mit tanácsoltok ilyen esetben?
Kiprobaltam sokféle munkahelyet. Akkor màr kezdtem làtni hogy pl a fizikai munkàt sem nekem talàltàk ki es az unintelligens kollektivät sem, igy àttértem irodaira.
Most màr csak a fizetés a bajom igy még mindig fejlödni vàltani kell majd
2 egyetemen is tanultam.
Az elsőt rögtön az elején, a 2.-at 3 év után hagytam ott.
Nem részletezném utóbbit, elég annyi, hogy nem akartam 30 éves koromra egy kiégett, életunt, bunkó állat lenni.
Utána gondoltam, egy okj majd jó lesz. Nem indult, az ország másik felére meg nem tudtam volna elköltözni.
Azóta tanultam webfejlesztést, volt vele pár munkám, de a jelenlegi tudásommal nem tudnék/mernék megpályázni egy it állást.
Hogy egy valamire való fejlesztő kurzust elvégezzek, arra meg nincs 1 millióm.
Ezután szereztem egy "tanári" oklevelet (angol), de mivel nem volt benne tantermi gyakorlat, kevesebb helyen fogadják el. Mindegy, ezzel foglalkozom most is, több-kevesebb sikerrel.
Most is fejlesztem magam, de nem érzem azt, hogy ez lenne az én utam, de ki tudja.
Esetleg próbálj meg tanulni valamit, online is akár. Vagy egy nyelvet, hátha az olyan ajtókat nyit, amivel számodra érdekes munkákat találnál.
Először választottam egy szakot azok alapján a tárgyak alapján, amit kedveltem középsuliban. Jól ment a biosz és a matekot is szerettem, így értelemszerűen olyan szakokat jelöltem meg, amikre ez a felvételi tárgy. Végül az egyik humán szakra esett a választásom, de oda is ez a kettő volt többek között a követelmény. Mint utólag kiderült, nem döntöttem jól, rájöttem, hogy emberekkel dolgozni nem való nekem. Viszont az egyik alapozó tárgyam kapcsán megismerkedtem a mostani szakmám egy szeletével és abba kezdtem bele. Nekem ez volt az igazi.
A másik út a hobbim volt, azon keresztül tapasztaltam meg az erősségeimet és az érdeklődésemet.
Ha az ember csak ül és gondolkodik, nem fog sokra jutni. Próbálkozni kell, a többi meg majd jön. Ha rosszul is döntesz, legalább lesz a kezedben egy szakma akkor is.
Úgy, hogy 45 éves koromig csak "tököltem", kellő önismeret híjján munkahelyről munkahelyre jártam. Ez abból a szempontból volt hasznos, hogy legalább tudom, mi az, ami biztos nem való nekem. Még mindig nem adtam fel teljesen, hogy megtaláljam a saját utamat, mostanta nagyjából kirajzolódott előttem, mik azok a területek, szakmák, amiket szívesebben végeznék.
Nos a helyzet az, hogy még ha az ember annyira szereti is, amit csinál, mert mondjuk a munkája egyben a hobbija is, nos, ha ugymond kényszeresen, nap mint nap a megélhetésért kell csinálni, akkor bizony abba is bele lehet unni, fáradni.
Az viszont biztos, hogy csakis olyan szakmát, hivatást érdemes választani, ami iránt valóban van az emberben készség, tehetség. Át kell gondolni, mik szólnak mellette és ellene. Ha pályát téveszt az ember, időt veszít és nehéz utólag korrigálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!