Más is van úgy, hogy régen nagyon érdekelte a párkapcsolat (hogy legyen, de nem lett), és olyan 30 éves korára már egyáltalán nem?

Sorstársat keresel?

Ugyanez a helyzet nálam is. Tini koromtól fogva huszonéveim közepéig állandóan szerelmes voltam, vagy szerelmi bánatom volt, vagy épp a kiszemelt becserkészésén voltam, allandoan a szexen járt az eszem. Aztán ez az időszak lecsengett, egy langyos párkapcsolat vetett neki véget. Nem arról van szó, hogy megkomolyodtam, és már megallapodnék, mert teljesen kiabrandultam az emberekből. Már ott tartok, hogy ismerkedni sincs kedvem, semmiféle szándékkal. Nem találkozom senkivel a hétköznapi életben aki megmozgat bennem valamit. Csak éldegélek a középszerű életemben egyedül, de nem magányosan. Néha eszembe jut, hogy bárcsak lenne valaki, de aztán eszembe jutnak a kudarcaim, és hogy mindig többre vágytam, mint amit nekem adtak, vagy amit én adtam, és el ia felejtem az egészet. És a családalapítás egyáltalán nem szerepel a terveim közt.

29 vagyok, előző valaszado voltam.

Tanultam 20 évet, hogy majd keresek 1,5 millát diplomával. Az utóbbi része még nem teljesült. Hibába tudok programozni olyan dolgot ami akár beszélget velem. Nemrég rámszakadt az ég, úgy ahogy volt. Anyám meghalt, öcsém és apám majdnem. Este 7-kor amikor hazaérek munkából, vérben forgó szemekkel már nem akarok 60 éves cégvezetők alá ugráló, kölyök macskákat randikon vízbe dobáló, egymás arcába fingó lányok miatt extra erőfeszítéseket tenni egyelőre. Emlékszem miket műveltek még anno. Bár akcióban benne lennék, még a halálos ágyamon is.

25 évesen vagyok így.

Most tényleg, ki az aki lepontozott ennyi fájdalom után? Írjon már, miben tévedtem, ahogy láttam a dolgokat.