Van, hogy kitaláltok bizonyos személyiséget, tulajdonságokat, és próbáltok olyanná válni és úgy viselkedni?

Anno volt egy karakter, amire valamiért nagyon akartam hasonlítani. Ez sosem volt így ebben a formában kimondva, csak úgy általánosan abból indultam ki, hogy vajon hogy viselkedne, ha élő ember lenne a helyemben. Kicsit még külsőre is rágyúrtam arra a kinézetre, mert hasonló volt az alapja, mint ahogy én kinézek. :D

Ami vicces, hogy ez a számomra is dedós hülyeség annyira beleolvadt a mindennapjaimba, hogy tényleg sok szempontból rám ragadtak számomra pozitív vonások abból a korszakból és kicsit kibontakozva érzem magam. Úgy, hogy eleinte nem nekem kellett önmagamnak lennem, hanem bújhattam a "kész" mögé, könnyebb volt váltani.

Kicsit "badassebb", vagányabb lettem, akiről kezdetben csak látszólag, ma viszont már ténylegesen is leperegnek a rosszmájú megjegyzések, ma már le tudom szarni azt, ha valaki belémáll és nem hajtok már fejet, hanem kiállok magamért. Közvetlenebb lettem és kevésbé félek az emberektől, mellette sokkal inkább a magam útját járom és sokkal jobban törekszem magam építeni ahogy ez a valami is tette. És bár a karakter maga egy neutrális szerepben van, ami a sztori elején inkább magányos farkasként jelenik meg a főhőssel szemben, engem valahogy ennek köszönhetően jobban megtaláltak a megfelelő emberek így, mint anno. Anno úgy mondanám, hogy a társadalomhoz idomultam és túl gyenge voltam magamtól megfogalmazni, hogy mikor a tükörbe nézek, mit akarok látni egész pontosan és mi lenne a jó, mi pedig ciki vagy inadekvát. Ezzel viszont egy másik kapaszkodót találtam magamnak, amit kevésbé érzek szerepidegennek és kényelmetlennek és kezdetben jobban felvállaltam és kevésbé éreztem gáznak, mint az egyébként hasonló alaptermészetű önmagam. Talán ezért is ragadott meg annyira, mert valahol nagyon is közelállt ahhoz az énemhez, amit többnyire elnyomtam.