Ti találkoztatok már igazán rosszindulatú, velejéig gonosz emberrel, akiben semmi jóérzés, empátia, jóindulat még csírájában sem volt meg?

Ilyen nem létezik. Mindennek oka van. Még a klinikai pszichopata is okkal tesz dolgokat. Gyerekkorában kíváncsiságból belez ki állatokat, felnőtt korában kíváncsiságból kísérletezik emberekkel érzelmileg és fizikailag is, ha mondjuk egy diktatúrában Mengele szerepét töltheti be.

Én azt mondom, hogy egy pszichopatát sokkal könnyebb kezelni, ha megérted a működését, mert ő leáll, amit megkapja amit akar és győztesen jön ki a játékból.

Egy érzelemvezérelt ember sokkal bonyolultabb, ő lehet, hogy hozzád vágja a pénzt vagy rád gyújtja a lakást, vagy saját maga megy neki kocsival a falnak, öngyilkossági kísérletek, stb. Ott nem tudod kiszámolni mi lesz a reakció, bűvöskocka az egész.

A probléma egyébként a jelenlegi kutatások alapján is, és az én személyes tapasztalataim alapján is a büntető-jutalmazó rendszer zavara az agyban. Aki nem kapott szeretetet és mindig csalódott, sokat bántották, az az egész élete, az egész múltja fájdalmát azon akarja leverni, aki éppen rosszat tett vele.

És a bosszúval mindig az a baj, hogy legtöbbször ártatlanokon csattan, akik eszközként szerepelnek két ember harcában.

De én még öncélúan gonosz embert nem nagyon láttam. Sekélyes célokkal rendelkezőt meg - főleg az alacsonyabban iskolázott rétegben - önsorsrontót, önpusztítót igen, de ok nélküliséget nem.

Én ennél rosszabbal találkoztam: olyannal, aki első ránézésre egy nagyon kedves, megbízható, szerethető ember. Aki a legjobb barátom lett nagyon hamar, és rengeteget voltunk együtt. Tudott rólam mindent, és azt hittem, hogy én is róla.

Szép lassan derült csak ki, hogy valójában egy álnok dög, aki a háttérben mindent, de szó szerint mindent ellenem fordított, és felhasználta az összes titkomat ellenem. Ez több mint egy évig ment úgy, hogy nem vettem észre. Utólag hihetetlen számomra, de tényleg így volt. Mint valami thrillerben, csak ez a való élet.

Addig nem tűnt fel, hogy baj van, amíg nem kezdett minden közös barátunk (márpedig szinte csak közös barátaink voltak!) haragudni rám és elfordulni tőlem olyan indokokkal, amikből egy szót sem értettem. Hogy én miket mondtam, és csináltam... ami sosem történt meg. Amikor már nem tudtam belépni a saját facebook oldalamra, és olyasmiket "küldtem" az ismerőseimnek, amitől mindenki megutált, akkor már nyilvánvalóvá vált, hogy mi is történik.

Hónapokba telt helyrehoznom a dolgokat és megszabadulnom ettől a nőszemélytől, és újabb hónapokba feldolgozni azt a veszteséget, amit már nem lehetett visszacsinálni (barátok, ellopott fényképek, zenék...)

"Miért nem képzeli a másik ember helyébe magát, hogy ha vele is aljassgáot követnek el, az neki sem lenne jó?"

Pontosan azért csinálja, mert beleképzeli magát és tudja milyen fájdalmat tud okozni.

Akiben nincs empátia az inkább olyan elefánt a porcelánboltban tapintatlan típus.

Szilágyi Istvánéknál meg nem tudhatod mi történt. Nem látsz bele más életébe, nem te éled át azokat a traumákat, amiket esetleg ő gyerekkora óta hordoz magában.

A médiának senki nem fog semmi negatívat nyilatkozni, kifelé nem tudtad, hogy mindig minden szép és minden jó? Kérdezz meg a szakítás okáról egy férfit és egy nőt. Mindkettő a másikat fogja okolni miatta. Esetleg ha eltitkolhatatlan a tette (pl. megcsalta a nő a férfit vagy megütötte a férfi a nőt) akkor bevallja és mindig van a végén egy "de..." ami után következik a szerecsenmosdatás.