Miért divat a fiataloknál a depresszió, magány, introvertáltság?

Mert lenézik azt aki társaságkedvelő és eljár otthonról.. ezért mindenki hirtelen “depressziós” hisztis kisgyerek lesz.

Akkor én már régóta a divatot követem,nem egy jó érzés,nehéz belőle felálni de nem lehetetlen,eléggé könnyű vissza esni aztán csak szenvedsz majd újra fel kell állni ami már egyre nehezebb.

A depresszió és a magány rossz dolog, az introvertáltság semleges, egy tény, ami se nem rossz, se nem jó. Ne keverd össze a kettőt. Az introvertáltság csak annyit tesz, hogy valaki szeret egyedül lenni, nem sűrűn mozdul ki, és nem kedveli a nagy társaságokat. Ettől függetlenül lehetnek barátai, lehetnek programjai, és lehet boldog. A magányos ember az, aki nem feltétlenül saját döntésből van egyedül, és ő ezt egyáltalán nem élvezi. Magányos ember lehet introvertált is, extrovertált is, depressziós is, meg nem depressziós is. A depresszió meg egy betegség. Se neked, se nekem, se semelyik ramndom hozzászólónak nincs joga eldönteni, hogy ki az, aki valóban depressziós, és ki az, akinek szerinted nincsenek is problémái, csak megjátssza. Nem tudhatod. És hogy miért van egyre több depressziós ember? Csak nézz körül a világban... undorító egy hely, annyi szörnyű dolog történik, annyi gonosz ember van, és annyira kilátástalannak tűnik minden ebben az országban. Nem véletlenül Magyaroszág a listavezető az EU-s országok közül a legtöbb depressziós, illetve alkoholista emberek létszámában.

Annyit még hozzátennék, hogy ezt a depresszióra értettem, nem a magányra meg az introvertáltságra, ezek teljesen más dolgok, nem is lehet így egy lapon említeni őket. Arról meg én még soha nem hallottam, hogy a magány menő lenne, a depresszió viszont tényleg az már az emo korszak óta.

Ehhez még annyit hozzátennék, hogy nem feltétlenül mindenki azért beszél a mentális betegségéről, mert menőnek tartja és/vagy figyelmet, szeretetet szeretne kivívni saját magának. Szerintem azért fontos beszélni róla, mert a mentális betegségeket még mindig nem veszik elég komolyan a társadalomban, és nem értik azt, hogy egy mentális probléma adott esetben ugyanúgy megbéníthatja egy ember életét, cselekvőképességét, mint egy fizikai betegség. Nem hirdetem neten, de ha valakivel belemegyek ebbe a témába, el szoktam mondani, hogy én milyen problémákkal küzdöttem, küzdök. Azért, mert a mentális betegség nem látszik. Nézhetsz ki bárhogy, dolgozhatsz bármit, tűnhet az életed akármilyennek kívülről, de lehet, hogy mindennap küzdesz, mert valami lelki baj nagyon megnehezíti, hogy akár alapvető dolgokat is megtegyél. Az nem mindegy hogyan, milyen körülmények közt beszélsz róla. Ha komoly dologról van szó, annak alapvetően meg kell adni a módját, látni kell a súlyát, és mondjuk tényleg nem az internet a legalkalmasabb felület erre. Az emberek nem veszik így komolyan. Viszont sokan szemtől szembe nem mernek erről beszélni. Nehéz téma. De van létjogosultsága, és nem, nem divat, mégis ki lelné örömét abban, hogy rosszul érzi magát, nem boldog?