A legtöbb középiskolás diák miért ilyen nyüzüge a tanárokkal szemben?

A jó gimikbe sok olyan diák kerül be, akikkel otthon valamilyen szinten szigorúak otthon, és engedelmesek és (emiatt vagy úgy alapból) fegyelmezettek, akik akkor is leülnek tanulni, ha nincs kedvük, azt is megtanulják, ami "nem tetszik" nekik, stb., így jó jegyek kapnak, és bekerülnek a jó gimibe. "Jól" viselkednek a suliban, így a tanárok is jobban bírják őket, ami így-vagy úgy mindig előnyökhöz juttatja őket. Ehhez képest például szakközépsulikba sok olyan diák kerül be, akik hajlamosak lázadozni, visszabeszélni, akár otthon is a szüleiknek, pl. lázadnak a tanulás, lecke-írás ellen, ha nincs kedvük, nem csinálják, stb., így egyrészt rosszabb jegyeik lesznek, és nem a "jó gimikbe" kerülnek, másrészt nyilván ők hajlamosabbak rá, hogy az iskolában ugyanígy viselkedjenek. Vagy például nem félnek attól, hogy ha kiállnak magukért, akkor majd pikkelni fog rájuk a tanár, esetleg rosszabb jegyeket fognak kapni, mert nem igazán érdekli őket a jegy, meg úgy egyáltalán az sem, hogy a tanár mit gondol róluk. Az ilyen emberekben valamivel kevesebb is a megfelelni-vágyás.

Persze mindenhol van mindenféle, szakiskolában is vannak nyámnyilák, meg elit gimiben is olyanok, akiket arra nevelnek, vagy magától olyan személyiség, olyan elveket vall, mint mondjuk te, hogy nem feltétlenül kell egy tanárt tisztelni, és igenis ki kell állni magunkért, ha úgy van, a tanárral szemben is, nem kötelező mindenkinek engedelmeskedni, asszertívnak kell lenni, stb. Manapság eléggé kezd elterjedni ez a nézet szerintem. Amikor én jártam gimibe, maximum azok mertek arcosodni, akiknek középiskolai tanárok voltak a szüleik (kisváros...), és tudták, hogy ők kb. védve vannak, úgyse mernek majd a tanárok kibaxni velük, meg ennek ellenére is kb. kivételezni fognak velük, szóval nyugodtan csinálhatják... A szakközépsulis dolgokról csak onnan van elképzelésem, hogy nyilván általános suliban ismertem azokat, akik olyan iskolákba mentek tovább, és hát általánosságban elmondható, hogy az arcoskodók mentek oda, meg akik ellógtak mindent, ami nem tetszett nekik, nem tekintettek kötelezőnek semmit, saját fejük után mentek, stb.

Igazad van kérdező, te csinálod jól. Ha visszamehetnék az időben, akkor én is kiállnék magamért, mert ahogy írtad, egy introvertáltnak sem kell feltétlenül gyávának és megalkuvónak lennie. Csak a saját példám, de szerintem sokaknál hasonló okok miatt alakult ki a tanárokkal szembeni szorongás (illetve nálam csak félig szorongás, félig pedig "lexxarom" mentalitás):

A szüleim normális emberek, engem is annak neveltek. Viszonylag következetesek voltak, akkor szidtak le, ha rosszat csináltam. Bekerültem általános suliba és ott azzal szembesültem, hogy a tanár eleve gonoszan, rosszindulatúan áll hozzám. Jó tanuló voltam, de nem dicséretet kaptam, hanem direkt nagyítóval kereste a hibákat a munkámban, hogy belém köthessen, mert ő csak ezt élvezte. Idosebb, rég kiégett tanár volt, eleve "sz@ros-hugyos hülyegyereknek" tartott mindenkit, kín volt számára a mindennapi munka. Én nem voltam ahhoz szokva, hogy azért is szidást és egész osztály előtti megalázást kapok, ha valamit alapvetően jól csinálok, csak minimális hibát vétek benne (amíg másokkal kedves és segítőkész volt akkor is, ha mindent totál rosszul csináltak). Ez elég érzékenyen érintett, megalapozta a későbbi szorongásom és önbizalomhiányom, amire felső tagozatban rátett egy lapáttal az, hogy az osztálytársaim is rám szálltak.

Emiatt középiskolában sem mertem kiállni magamért, mert attól féltem, hogy ők is lenéznek, megaláznak és a későbbiekben direkt szivatnak majd, pedig ott már több olyan tanár volt, akivel szót lehetett volna érteni, mert értelmes, majdnem felnőtt emberként tekintettek ránk, nem hülyegyerekekként. Úgy voltam vele, hogy ha inkább nem szólok semmit, csinálom, amit mondanak, akkor nincs konfliktus, túlélem ezt a pár évet és már itt sem vagyok. Utólag már sajnálom, hogy ennyire megalkuvó voltam, főleg amiatt, hogy könnyebb lett volna normális konfliktuskezelési skillekkel kezdeni a felnőtt életet, mint út közben tanulni kiállni magamért.

Mi egyszer osztályszinten száltunk szembe a zenetanárral 10.-ben, mert random feleltetni akart mindenkit. (Ráadásul úgy, hogy heti fél óránk volt vele, a zenéhez meg kb semmi közünk. Az órarendbe is csak azért volt hogy legyen...)

Ő meg megmondta nekünk, hogy amíg abban a padban ülünk csak szívni tudunk. A tanár úgy buktat meg, ahogy csak akar...

Az újabb generációkat semmi se érdekli...

Tisztelet a kivételnek.

A sors úgy hozta, bele botlottam volt oszt.táfsamba.

Jó nagy témakör volt, hogy mennyire szobanövények a korunkbeliek s fiatalabbak.

Annyira jó érzés volt, hogy végre egy értelmes korombeli.

27évesek vagyunk.

Sajnos bele látunk sok mindenbe.

0-30 évesek ... Nem tudom mi lesz a jövőben ilyen emberek mellett.

Eddig is voltak agyhalottak, ostobák, de azokat érdekelték értelmes dolgok, hobbik s volt mihez értésük.

Sok esetben csak tojnak tanárra, olyan tanár, aki pedig tud fegyelmezni az ritka.

Az meg más, ha a diák csak nem akar rossz jegyet.

S bárcsak anno "féltek volna" pl oszt.társaim a tanártól xD

Nem lenne a zöme ekkora lúzer az életben...

Tudnék mesélni a hulladék 'degenerációról'

Sokan kamilláznak, mikor pár dolgot elmesélek szemtanúként.