Csak engem idegesít rohadtul greta thunberg?
Ha egyszer tizenévesen értelmesebb, mint sok "nála nagyobb ember"?
Engem inkább az idegesít, hogy nála, a szavaiddal élve egy tizenévesnél jóval tudatlanabb, és felelőtlenebb emberek országokat irányítanak, és milliók életére, emg a jövőre kihatással levő döntéseket hoznak.
Pont ez a greta lényege, hogy idegesít.
Polgárpukkasztás. Trollkodás.
Csak azt nem tudom eldönteni, akik előretolják, azok a környezetet akarják védeni, vagy épp ellenkezőleg, Gretaval akarnak a környezetvédőkből viccet csinálni.
Nála nagyobb embereknek? Én nagyon nem vagyok otthon ebben, de a nála nagyobb ember azt csinálná amit gréta, ha lenne esze. Gréta nagyobb az összesnél, akihez beszél. Az emberek agymosottak. Legyen az a feri papa vagy egy ország 'vezetője'. Gréta azt látja h amit az ember tesz, undorító. Ennél a szintnél KISEBB, ami szt a valamit teszi, NEM nagyobb.
Én tizenévesen is rendelkeztem olyan háttérrel, amivel magyarázhattam. Azt mondták, makd rájössz, majd kinövöd, meg nem tudok semmit. Teltek az évek, aztán tozesével is kezdett omladozni, de a talnyos semmit tudó 13 éves énem is ezerszer különb/értelmesebb volt mint ők. Te is olyan vagy, akinek kevés fogalma van a világról, és arról mi számít emberen belül, és mitől lesz valaki nagy. Sajnálom.
Nekem az nem tetszik, hogy brutálisan erősen támadja a környezet elleneseket, miközben pénzt pazaról, és ő maga is brutálisan rongálja a környezetet. Persze még pici.., fhingja sincs róla, meg ahogy előttem mondták, kihasználják mint a tinilányt( haha), de épp ezért ő a frusztráló.., ha valami tényleg érdekel, akkor szűntelen tanulod. Ő semmit se tanul. Megállt egy szinten. 8 évesen felháborodott, és azóta is lexarja a környezetet, csak papol, aztán celeb lett szegényből.
Nem a nagyobb embereknek magyaráz, hanem minden embernek, hogyha nem teszünk semmit a környezetünkért, akkor belátható időn belül nagyon súlyos következményei lesznek. Ezt nem ő szopta ki a kisujjából, ez tény. Nyilván ő is onnan tudja, hogy a szakértők, kutatók által publikált munkákat elolvasta, az általuk tartott előadásokat meghallgatta, stb.
Az itt a baj, hogy egy tinilány képes erre, hogy a szakértőket meghallgassa és rájöjjön, tényleg nagy itt a probléma, a "nagy emberek", akiknek viszont ez lenne a munkája, hogy a szakértőkkel egyeztessenek és kidolgozzanak valami tervet a katasztrófa elkerülésére, ezt nem teszik meg.
A saját butaságodat mutatja az, hogy tényed az zavar, hogy egy tinilány törődni akar a környezetvédelemmel, és nem az zavar, hogy akik tudnának érdemben tenni a környezetvédelemért, azok viszont magasról telibefossák az egészet! Inkább azon kéne idegeskedned, hogy ők miért nem tesznek semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!