Személyesen ismersz olyan valakit, aki csak kevés embernek engedi meg, hogy tegezzék?
Nem tudom hányadik tegezős kérdés már ez, de továbbra is kitartok amellett, hogy a magázódás sosem fog kikopni, legalábbis jobb körökben nem. Aki ismeri az illemet, az tudja milyen helyzetekben kell alkalmazni!!
#1 Bár én még fiatalabb is vagyok egy évvel, de ha a munkahelyemen találkozunk, akkor meg foglak kérni, hogy ne tegeződjünk. Persze ha más körülmények között találkoznánk (pl. utcán, buliban), akkor alap a tegeződés. (Mint az előbb mondtam, helyzetfüggő).
Ha megöregszem, biztosan szóvá teszem, hogy ne tegezzen le egy ismeretlen , aki kb a gyerekem lehetne.
Most hirtelen az idős dokinénink jut eszembe, aki, ahogy hallom, a saját munkatársaival sem tegeződik, magázza az asszisztensét és a védőnőket is. Nem tudom, ez orvosi körökben mennyire általános, nekem furcsa hallani.
A szüleimnek van egy takarítónőjük, aki szinte családtag, kéthetente jár, ott ebdédel, még a családi eseményekre is meghívják, és apukámmal a mai napig magázódnak. Azt mondják, azért, mert nekik ez így tetszik, amúgy tök jóban vannak.
Én magam se szívesen tegeződöm ismeretlenekkel.
Szerintem azok tegeződősek, akik kevés klasszikus irodalmat olvastak. Ha egyáltalán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!