Miért akar mindenki elköltözni otthonról?

Pl mert nem jó a kapcsolata a szüleivel, mert fizikailag vagy lelkileg bántalmazzák, vagy mert kutyába se nézik, nincs meg a szülői szeretet, vagy mert állandóan felhántorgatják a szülők, mennyibe került a nevelése, taníttatása, ruházása, stb, ami egy szülő alap kötelessége sztem. Vagy mert a szülők állandóan bele akarnak szólni olyan dolgokba is, amibe egyáltalán nem kellene. Vannak alkoholista szülők. Vannak olyan szülők, akik elszedik az otthon lakó gyermekük fizetését (ha van jövedelme).

És vannak, akik simán csak ki akarják pr magukat egyedül az életben úgy, hogy normális a szüleivel a kapcsolata.

Engem ezek a dolgok motiváltak:

-felnőtt ember vagyok papíron, mégis máson élősködök

-10 négyzetméteres sötét szobám volt, a ház többi részét pedig nem éreztem magaménak egyáltalán

-szerettem volna azt csinálni otthon, amit akarok, úgy, hogy senkit sem zavarok vele. Ha ez azt jelenti, hogy anyaszült meztelenül táncolok a nappali közepén, akkor azt

-nehéz volt áthozni másokat, akár barátokról, akár a páromról volt szó. Egyeztetni kellett és tekintettel lenni a többiekre. Sok dologról nem szabadott hangosan beszélni

-egy idő után frusztrált, hogy nem tudok felszabadultan szexelni a párommal, mert az jár a fejemben, hogy anyám a szomszéd szobában ül. Kislánynak éreztem magam, mikor nőként kellett volna viselkednem és ez sokat visszavett.

-alapvetően rosszabb volt anyukámmal a kapcsolatom, amíg ott laktam. Szerettük, tiszteltük egymást alapjáraton, de mióta elköltöztem, sokkal jobban törődünk egymással és sokkal szívesebben megyünk erre-arra (most épp nem, de pl a járvány előtt)

-más volt az ütemem, mint a családomnak és ez sok konfliktust okozott. Anyukám 6-kor kelt és 8 körül ment aludni, én meg 2-ig fenn voltam a magam zajos módján és 9 körül keltem általában.

-nem volt motivációm miért dolgozni és miért rendet tartani. Mikor elköltöztem, sokkal szívesebben mentem dolgozni és sokkal motiváltabb voltam a lakásom rendben tartásában. Otthon gyakran hetekig nem tettem arrébb egy tányért sem, ez pedig szintén konfliktust okozott. Nem takarítottam szívesen egy olyan lakásban, ami nem volt csak az enyém.

-anyukám nem volt egy minden lében kanál ember, magamrahagyott, de sok szülő erre egyszerűen nem képes. Ha velem is ilyen lett volna, biztos, hogy nem vártam volna 23 éves koromig, hanem mentem volna, amint lehet, ahova lehet.

-sok szülő fenyegeti a gyerekét és bár ez sem volt jellemző az én családomra, szintén nyomós érv lehet a költözés mellett. A kedvencem barátnőm anyjának az "amíg az én házamban laksz" mondókája. Na, ezt nekem egyszer kellett volna elsütni, azonnal pakoltam volna.

Mert a sajat kedvem es elkepzelesem szerint szerettem volna elni. Pedig nem voltam rosszban a szuleimmel.

Nem kellett albit fizetnem, mivel sajat hazat vettem, es 10 evet laktam egyedul, es ha ujra szuletnek, akkor sem laknek egy percel se tobbet a szuleimnel mint eddig.

Minden fillert meger a sajat lakhatas, ossze sem lehet hasonlitani a gyerekszobaval.

#16: Senkinek sem szorítanak a fejéhez pisztolyt, hogy szar melóval (képzetlenül, karrier nélkül, normális nyelvtudás, szaktudás, piacképes készségek és képesítések, munkatapasztalat nélkül) mindenképpen Budapest belvárosában menjen albérletbe közel 200.000 Ft/hó-ért...

#15

Mások nevében nem tudok nyilatkozni, nálam az okok:

- természetesnek tűnt, hogy felnőttként nem akarok gyerek módjára élni

- nem volt annyira rózsás a viszonyom a szüleimmel

- egyszerűen zsúfoltnak éreztem sokszor a házat (pedig csak hárman éltünk együtt)

- eszem ágában se volt azon a településen maradni

- nálam volt egyszerű ízlésbeli indok is: szerettem volna kialakítani a saját otthonom a saját szám íze szerint, olyan stílussal, berendezéssel, kerttel ami nekem tetszik

Hirtelen ennyi jut eszembe. Másoknál persze lehet még millió különböző oka.