Szerintetek pszichopata lennék?
Szóval az a helyzet, hogy megfordult a fejemben.
Mert hogy, nem igazán érdekel senkinek sem az érzelmei, leginkább csak az, hogy ez rám milyen hatással van. Nagyon hamar elunom magam, mindig új ingerek kell hogy érjenek. Odáig vagyok az olyan filmekért, sorozatokért, amikben pszichopata gyilkosok szerepelnek, és valamilyen furcsa okból, azok szoktak lenni a kedvenc karaktereim. Nem bántok állatokat, sőt kimondottan szeretem őket, de persze gyerekként azért volt egy s más, de kinél nem? Viszont mostanra már odáig jutottam, hogy az embereket leginkább csak tárgyaknak tekintem. Nem mondanám hogy mindenkit utálok, de ez idáig minimális olyan ember akadt az életemben, akire azt mondanám hogy szerettem. Nem érzem azt, hogy valakit is meg akarnék ölni, mert nem akarok börtönbe kerülni stb, de néha azért megfordul a fejemben hogy ez meg az megérdemelné. Régen volt, de mostanra már nem igazán van lelkiismeret furdalásom sem semmi miatt. Ha valami miatt úgy hozza a helyzet, hogy hazugsággal tudom csak kivédeni, akkor nem riadok el attól sem. Minap például leoltott egy ismerősöm, hogy én miért nem viselek maszkot pl buszon meg kesztyűt, mikor van ez a járvány téma, és leginkább csak idegesített, hogy mit ugat. Belegondoltam, hogy lehet hogy kellene hogy érdekeljen, de nem érdekel egyáltalán. Szóval ha csak nem valami olyan személyről van szó, aki igazán közel áll hozzám, nem érdekel. Kedves vagyok az emberekkel, de ez leginkább csak egy maszk. Utánaolvastam, és elég sok dolog passzol, de ugyanakkor valami nem. Szerintetek?
Szerintem félre értetek. Mindegy.
Sz.r gyerekkorom volt, nagyszüleimmel éltem, egyik nagyszülőm mindent megtett hogy megkeserítse az életem, megölte az állataim, ahol csak tudott befeketített. Azt gondoltam hogy bennem nem fog nyomot hagyni, mert régen nagyon vidám és pozitív személyiség voltam.
De mára megváltozott. Normális vagyok az emberekkel, de már nem érdekel senki, csak egy "maszkot viselve" eljátszom a szerepemet. Rengeteg csalódás ért az életben, rengeteg olyan emberrel találkoztam aki kihasznált, elárult. Nyilván nem vagyok meg voltam én se tökéletes, szóval nem imádom magam vagy ilyesmi, de magamnak én vagyok az első.
Viszont mostanra egy teljesen antiszociális ember lettem, szinte nulla empátiával másokra, ha csak az illető nem fontos személy számomra. Emellett sok közös vonást talátam a saját személyiségem és a pszichopaták között, ezért tettem fel a kérdést.
A megkeseredett nem egyenlő a pszichopatával.
A gyakorikérdések közönsége meg nem egyenlő egy mágikusan távdiagnosztizáló szakértő pszichiáterközösséggel.
Komoly nehézségeid, aggályaid vannak ezügyben vagy más lelki téren? Ha igen, irány a szakember.
Vagy olvastál pár oldalt az antiszoc személyiségzavarról, láttál pár dokumentumfilmet és pár pontban magadra ismertél? Ha igen, üdv a fiatalok 70%-ka közt.
Nem.
1- Egy feltűnési viszketegségben szenvedő, megkeseredett, kétszínű nárcisztikus flegma 3,14csa vagy inkább.
2- Pszichopatában fel sem merül, hogy pszichopata. Magyarul nincs betegségtudata.
3- Utánaolvastál, hát persze! Interneten, ahol azt is bemagyarázzák neked, hogy a hajhullástól holnap már nem ébredsz fel, mert az agyad is hullik, a fejed teljesen elsorvad.
4- Olvasd vissza miket írogattál össze, hát komolyan a hasadat fognád a röhögéstől:
"Belegondoltam, hogy lehet hogy kellene hogy érdekeljen, de nem érdekel egyáltalán. Szóval ha csak nem valami olyan személyről van szó, aki igazán közel áll hozzám, nem érdekel" - WTF? Ez mi? A pszichopatának nincsenek érzelmei. Saját anyját is lelkiismeret-furdalás nélkül átvágná, aki kiszarta a világra.
5- Ja és el ne felejtsem! 1000000%-ig Hipochonder vagy. Általában idős özvegyasszonyok betegsége, akik megszállottan keresik a saját "betegségüket", nem foglalkozik velük senki, magányosak, ezért kényszerből kitalálnak maguknak valamit. Jobb esetben ők is tudják, hogy képzelődnek, rosszabb esetben délelőttönként felhívják az ügyeletes orvost valami betegséggel. Ez a betegség milliárdszor cikibb, mint a diagnosztizált pszichopata, mert ha egyszer beüt a szar, akkor lehet az ügyeletes orvos ki sem megy, mert biztos úgy van vele, hogy csak szimulál.
Szóval tudom, hogy szar a magány. De inkább tanuljál, szabadidődben pedig keress valami normális elfoglaltságot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!