Szerintetrk miért mondják sokan hogy nem lehet megélni Magyarországon kevés fizetésből?
"És mi lenne h mindenki megtermelné magának a szükséges élelmiszerek felét pl? Azt egy városi lakásban is meglehet, dézsákban, cserepekben."
Mit tudnál 34nm-en termelni erkély nélkül?
20-assal egyetértek, pedig én panelban nőttem fel, és panelban élek, de azért van falun is rokonom.
Anyai nagyszüleimnek sokszor segítettünk szüretelni gyerekkorban, nyár elején kezdődött a meggyszezon, ősszel alma, szőlő, szedtem krumplit is.
Nagyapám azért vágta ki a jó almafáit, mert fillérekért vették át tőlük, nem érte meg, mert többe került megtermelni, mint amennyit visszahozott, és a család sem evett meg annyit, és azért egész évben nem terem, raktározni sem lehet bárhol, bárhogyan, ha nincs kamra/spájz/pince, tönkremegy a fűtött lakásban. Anyai nagyapám pár éve halt meg, anyai nagymamám él még, de már ő sem bírja 80 fölött, már baromfit sem tart, mert nem tudja ellátni őket, lépcsőzni nem bír, legyengült, a teleket egyik vagy másik gyerekénél tölti, mert szüksége van segítségre, de nem akar öregek otthonába menni. A gyerekeik nem maradtak a faluban, mert ott nincs munka.
LOOOL kérdező is max a Minecraftban ültetett krumplit XD
És a szükséges bútorokat is magam ácsoljam, az elektronikai cikkeimet is magam készítsem forrasztó pákával, és a húst is magam vadásszam?
Azért az beszédes egy ország önértékeléséről, amikor az emberek egy része nem mondja ki hogy a kormányzás szar már évtizedek óta, hanem inkább olyasmiken agyal hogy "Lehet elég lenne hetente kétszer ennem, és magamnak termelni a krumplit".
27#
Oké, te biztosan jobban tudod, hiszen te nőttél fel falun, a te nagymamád tanított téged kertészkedni, egész gyerekkorodban a hétvégéid és a nyaraid egy elég nagy részét kertészkedéssel töltötted és 5 éve már saját magadnak is van zöldséges és gyógynövényes kerted. Biztosan tudod, hogy mennyibe kerülnek a magok és a permetszerek, mekkora munka rendben tartani egy kertet. Még azt is tudod, hogy melyik növénynek milyen betegségei lehetnek és ezek ellen mennyire nehéz tenni bármit is. Ugye tisztában vagy azzal is, hogy az elmúlt néhány évben rengeteg új növénybetegség jelent meg, amik ellen nemhogy a kiskertekben, de még a nagyüzemi gazdálkodásban sem tudnak hatékonyan védekezni.
Az a baj, hogy te 0 mögöttes tudás nélkül állítassz valamit és hiába mondja 4 hozzáértő az ellentétét, te csak hajtod tovább a baromságaidat. De hajrá, kezdj el az erkélyen krumplit termeszteni és majd te is megtudod, hogy mennyire kifizetődő.
Én valóban falun nőttem fel, és ha hiszed ha nem valóban 5 éves korom óra kertészkedem. És akkor vegyük sorra 1: nem krumplikról írtam, 2: ki írta azt az ostobaságot ide be h megvenni tescoban olcsóbb mint megtermelni???
3. Ha kicsit us utána olvasnál tudnád h sokan termesztenek zöldséget pl teraszon, balkonon, erkélyen stb( öreg guglizz csak rá) 4. Ha hiszed ha nem én us termesztek a városi lakásban 5. Ki mondta h a lakásban vagy az erkélyen permetezni kell???? Tudod te mi az a bio zöldség, ember??Nyilván okkal írtam ki pont ezt a kérdést
Szval az h lustaságból elmész a teszkóba vásárolni olyant amit magad is megtermelhetsz , az legyen a te bajod.
"3. Ha kicsit us utána olvasnál tudnád h sokan termesztenek zöldséget pl teraszon, balkonon, erkélyen stb"
És akinek nincs terasz, balkon, erkély? Az hol termeljen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!