Ismertek Anikókat, Petrákat? Vagy ti vagytok azok? Milyen a jellemük?
Anikó:
"Amikor valami érdekli, nagy lelkesedéssel áll neki, legyen az munka vagy bármi más tevékenység. Azonban amint egy kicsit alábbhagy az érdeklődése, vagyis amint megszokás lesz úrrá rajta, nem köti le többet az érdeklődését. Ez oda vezet, hogy sok mindent hagy befejezetlenül maga után."
Petra:
"Bármibe is fogjon, mindent belead, hogy azt a legjobb tudása szerint tegye. Igyekszik minden feladatát véghezvinni."
Most komolyan...nem tudom hány éves a barátnőd (max 12 lehet ennyi ésszel), de átveszi majd a válaszott névhez csatolt tulajdonságokat? Vagy ilyen lesz, vagy olyan? Leírás alapján akar választani és megfelelni egy légből kapott szövegnek? Gratulálok.
2 Anikót ismerek, az egyiket nagyon szeretem, a másikat nem. Akit szeretek, ő nagyon kedves, figyelmes, törődő, érdeklődő, nagyon szereti a gyerekeit, és komolyan veszi a munkahelyét. A másik egy ribi, szó szerint.
Petrát nem ismerek közelebbről, csak régi "ismerőseimet", ahogyan az egyik hozzászóló már írta, az én Petra ismerőseim is nagyon extrovertáltak, de kedvesek.
7. a neveknek eredete van, és a jelentés is onnan származik. pl izabel bibliában gonosz királyné volt, aki a prófétákat üldözte, ezért e jelentése is más istenséget imád.( baál isten ) ezer ilyen van. ha beleolvasol babavárós topikba ahol nevet keresnek, ott is rengetegszer felmerül. - csak oda ugye nem írhattam ki mert ő már nem baba. nomen est omen.
8. az anna a második keresztnevem,ki kell ábrándítsalak, a dorottya az isten ajándéka, a miénk, kegyelem, kellem báj kecsesség és isten kegyelme is.
10. mégis hogy szerezhetnék infót a gugliról? írjam be a keresőbe hogy ki ismer személyesen anikót vagy petrát? mert a személyes vélemény érdekel, nem a guglis tények.
Anikó: Egyébként nincs semmi bajom a névvel, tetszik, szép hangzása van, viszont nem kifejezetten szimpatikus emberek társulnak hozzá az én részemről. Egy általános iskolai tanárom is Anikó volt, aki bár fiatal, dekoratív külsővel rendelkezett, - rendkívül személyválogató, flegma, rosszindulatú nő volt. A másik pedig egy volt, nem éppen intelligens évfolyamtársam, aki 18 évesen szült.
Petra: Petrából sokat ismerek. Van köztük kedvesebb, csendesebb fajta, de van igen karakán is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!