Frusztrálva érzem magam, mit tehetnék?

18 éves lány vagyok. Hosszú, hullámosnak mondható barna hajam van, kékés szemem, 166 cm magas vagyok

[link]

Hasonló alakom van. Sajnos nem élünk túl gazdagon, mindig spórolunk, kb mindent csak akciósan veszünk meg de van amit még akkor sem. Hála Istennek nem éhezünk, van meleg otthonunk tehát annyira nem rossz a helyzet. Ez a ruháimon is meglátszik, általában kínaiban veszünk ruhát vagy turkálóból, de van 4-5 éves farmerom is , amin látszik hogy a színét megviselték a mosások az évek alatt. ( Nem sajnáltatom magam!) A szemem nem bírja a sminket így egyáltalán nem sminkelem magam, csak akkor ha valami olyan alkalom van. Egyszerűnek és letisztultnak mondanám magam.

Valamiért szégyellem a testemet,az arcomat, a hajamat és az egész kinézetemet. Szégyellem a “stílusomat”, a ruháimat. Az osztályomból kb mindenki jól él, tehát ha pl meglát a boltban egy 30 000 Ft-os cipőt, akkor nem hezitál, megveszi. Általánosban beszologattak nekem, hogy én nem márkás ruhákat hordok ( ez azért megviselt), a gimiben nem szólt senki semmit de inkább a lenéző tekintetüket veszem észre, a megvetésüket. Néha észreveszem, hogy néznek fiúk, férfiak és a bátyám barátai is közvetlenek, némelyik bókolni is szokott. Ilyenkor mindig belém jön egy olyan gondolat, érzés, hogy ezt mind csak szánalomból teszik, sajnálnak. Nem tudom, hogy a bátyám miket mond el a haverjainak vagy mit gondolhatnak rólam, de gondolom látják, hogy magányos vagyok, önbizalomhiányos és azért mondanak olyat, hogy pl nem gondoltam, hogy XY-nak ilyen szép húga van. Én az ilyen bókokat nem is tudom komolyan venni, hisz különösebben nem látok magamon semmi különlegeset.

Úgy érzem, hogy én kevesebb vagyok mint mások, persze tudom, hogy ez nem igaz. Szégyellem magam, nem tudok teljesen felszabadulni sosem, frusztrálva érzem magam, nem szeretek a középpontban lenni, nem szeretem, ha mindenki engem figyel. Tudom, hogy ezek apróságok és butaságok, ezeket csak én magyarázom be magamnak, csak én látom magam ennyire rossznak, feleslegesnek és próbálkozom ezt a negativitást leküzdeni, semmit sem belemagyarázni , pozitívabban gondolkodni, de valahogy annyira de annyira nehezen megy. Főleg, hogy ezt a lenézettségeg kb naponta meg kell élnem. Számomra fontos a vallás is, így amiatt is valamilyen szinten hülyének néznek, kirekesztenek.

Hogyan tudnám magam teljesen elfogadni, jól érezni magam a bőrömben, nem szégyellni magam, nem foglalkozni azzal, hogy mások mit gondolnak rólam? ( Köszönöm, ha elolvastad! :) )