Állandóan nagyot mondok! Hogyan gyógyulhatok ki ebből?

Velem szinte detto ugyanez van, mondjuk olyanokban nem szoktam kamuzni, hogy azt állítom, XY emberke a barátom/akárkicsodám, mert elég kicsi a világ és bármikor lebukhatok. De amúgy az rám is igaz, hogy pl. 5-6 percet késik a busz, akkor másoknak már úgy mesélem el, hogy "Negyed órát vártam a buszmegállóban, mire jött egy busz...", vagy reggel a szokásos ébresztőm után 10 perccel később mászok ki az ágyból, a barátnőimnek pedig azt mondom, hogy "Ahj reggel elaludtam és negyed órám volt zuhanyozni, fogat mosni, felöltözni, hajat vasalni, meg enni, majdnem elkéstem!"

Szerintem amúgy addig nem feltétlenül baj, amíg tényleg csak annyi a szándékod ezzel, hogy valamivel érdekesebb, szórakoztatóbb legyen a sztorid, illetve te magad. Ha már szándékosan félrevezetsz másokat, az viszont már nem teljesen okés (és pl. nekem az már eléggé meredek, hogy ismertebb emberekről azt hazudod, barátok vagytok, miközben a valóságban az illető nem is tud kb. a létezésedről)

A poén az, hogy én pont az ellenkezőjét kapom.

Nem tudok izgalmasan mesélni és mindig csak a tényeket, valóságot mondom, mesélem. Aztán megkaptam már többször, hogy meg kellene tanulnom feldobni, kiszínezni a történeteimet.

Olyan ez mint a mesék, az emberek nem a nyers valóságra vágynak, hanem jó szaftos sztorikra.