Megítélhető objektív módon, hogy ki született "rossz testbe"? (transzneműség)

„Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik” – fogalmazta meg a regényíró, egzisztencialista filozófus és feminista, Simone de Beauvoir az azóta szállóigévé vált mondatot „A második nem” c. 1949-ben megjelent társadalomelméleti művében, melyben, noha konkrétan nem használja ezt a szót, megalapozta a „genderelméletet". A kijelentés ugyanis nem a női mivoltra, hanem a társadalom által meghatározott "nőiességre" vonatkozik. A gender fogalmával kapcsolatban hazánkban mára rengeteg tévhit kapott lábra, melyeknek új lendületet ad az óvodák megreformálásával kapcsolatos intézkedési tervezet. Utóbbinak célja a nemi sztereotípiák fokozatos leépítése lenne, melyben egyes konzervatív, pánikkeltő és ráadásul fájdalmasan tájékozatlan újságírók az összekeveredő nemi szerepek, az eltűnő illetőleg „egyforma”, megkülönböztethetetlen nők és férfiak, illetve a rohamosan növekvő számú homoszexuálisok alkotta rémséges disztópiát vélik felfedezni. E cikk megírására is egy hasonló kirohanás késztetett, mely a Magyar Hírlapban jelent meg egy Sándor Csilla nevű szerző tollából, és következőképpen hangzik:

„A gender, az egyenlőség szellemiségében, értelmetlennek tartja a nemek megkülönböztetését, és az egyénre bízza a döntést, hogy melyik nemhez tartozónak vallja magát. Ezáltal mindenki eldöntheti, hogy hetero-, homo- vagy transzszexuálisként létesít kapcsolatokat, és ezeket a gender egyenrangúként kezeli. A több mint fél évszázados ideológia elszánt harcot vívott, hogy bevezesse a társadalmi nem fogalmát, és háttérbe szorítsa a biológiai nemiséget. Ennélfogva a gender ellenez minden olyan szándékot, amely különbséget tesz a férfi és a nő hivatása, például a házasságban, a családban betöltött szerepe között.”

Mindenekelőtt, röviden és nem túl szofisztikáltan, leszögezem: ez egy hazugság, bődületes baromság. Hogy miért? Ehhez elsőként a „gender” (alternatív írásmódban: „dzsender”) fogalmát kell tisztázni. A szó jelentése: társadalmi nem, azaz mindazon tulajdonságok, viselkedésformák és szerepek összessége, melyet a társadalom az egyéntől biológia neme folytán elvár. Egyszerűsítve: hogy mi van az egyén lába között, az a „sex” azaz biológiai nem („nő” vagy „férfi”); és hogy a társadalom a biológiai nem alapján milyen személyiségvonásokat tulajdonít az egyénnek, illetve milyen szerepeket vár el tőle, az a „gender,” azaz társadalmi nem: „nőies” vagy „férfias,” illetőleg női vagy férfi szerep, melyekhez a nemi sztereotípiák is kapcsolódnak.

„A fiúk nem sírnak,” „a lányok kevésbé érdeklődnek a matematika, illetve a természettudományok iránt”, „a nők rosszabbul vezetnek autót”, „a férfiak hűtlenek”, „a nők feladata a család illetve párkapcsolat összetartása”, „a nők kevésbé alkalmasak vezetői munkakör betöltésére”, „a nőket inkább foglalkoztatja a külső megjelenésük, mint a férfiakat,” „a nők emocionálisak ill. intuitívak, a férfiak racionálisak” – ezek mind-mind példák a nemiséggel összefüggő társadalmi sztereotípiákra illetve elvárt szerepekre. A „genderelmélet" annyit állít, hogy ezek a sztereotípiák nem alapozhatók meg a biológiával, ahogyan a nemi szerepekre való determináció sem igazolható a testi felépítés által: ha empirikusan, azaz a tapasztalat szintjén adott esetben beigazolódni véljük közülük egyiket-másikat, annak hátterében nem biológiai meghatározottság, hanem a nemiséggel kapcsolatos normák elsajátítása, internalizálása áll.

A nők és a férfiak ugyanis már gyerek, sőt csecsemő koruktól megtanulják a társadalomban, hogy milyennek „kell” lennie egy nőnek illetve egy férfinak: bizonyos megnyilvánulásokért környezetük jutalmazza őket (pl. a kislányokat, ha a főzőcske vagy a babázás iránt mutatnak érdeklődést), másokat viszont helytelenít (pl. ha egy kisfiú nem agresszív, hanem inkább szelíd lásd „anyámasszonykatonája”). A gender-normáknak nem megfelelő (nem „genderkonform”) egyéneket a társadalom abnormálisnak tünteti fel, és rájuk is süti az anomáliát, természetellenességet sugalló jelzőket: „férfias nő,” „nőies férfi”. A „genderelmélet" hangsúlyozza, hogy a nők illetve férfiak csoportján belül is hatalmasak az egyéni különbségek, és ezzel együtt minden egyénnek joga van saját tulajdonságai, képességei mentén érvényesülni. Azaz, ismét leegyszerűsítve, nem csak übermacsók és ízigvérignők vannak a társadalomban, és ez így van jól: a csendes, visszahúzódó Pistikének is ugyanúgy joga van zavartalanul létezni, mint mondjuk egy nagyhangú, asszertív, önérvényesítő, cseppet sem visszafogott nőnek. Ráadásul még összetettebbé válik a probléma, ha megfigyeljük, hogy az egyéni érvényesüléshez köthető tulajdonságokat a társadalom „férfiasnak” minősíti (pl. autonómia, önállóság, versenyszellem, ambíció, határozottság), ily módon készen szállítva a degradáló megítélést az érvényesülésre törekvő, a hagyományos nemi szerepeket átértelmezni kívánó nőket illetően („önző,” „karrierista”).

Még tovább bonyolítja a problémát a szexuális orientáció bekeverése a tévhitek egyébként is áttekinthetetlen masszájába: ha valaki megkérdőjelezi a hagyományos nemi szerepeket, vagy a hagyományos nő– illetve férfi szemléletet, azonnal rásütik, hogy meleg, illetve leszbikus. Természetesen vannak a feministák, illetve a gender fogalmát alkalmazók között melegek illetve leszbikusok – kb. olyan arányban, mint az össztársadalomban! A hisztériakeltő újságírók azonban, kihasználva minden feminista, illetve a genderfogalom minden alkalmazója ellen a magyar társadalomban igencsak erős és agresszív homofóbiát (ez is probléma, de egy másik probléma), úgy tüntetik fel, hogy a két dolog feltétlenül fedi egymást, holott max. részhalmazról beszélhetünk.

Lássuk be: attól, hogy fellazulna pl. a tipikus magyar családokban a nemi szerepek azon felfogása, miszerint „anya egyedül mos-főz-takarít-gyereket nevel, és ezért örömmel áldozza fel a munkájában való, egy nő számára úgyis természetellenes érvényesülést, mert apa farka letörik, ha megfogja a porszívót”, még nem tűnnének el a nemek! Maximum kiteljesedettebb egyének, boldogabb nők és férfiak alkotnák a társadalmat. (Szörnyű lenne, ugye?) Ahogyan a homoszexuálisok társadalmi elfogadottsága önmagában szintén nem növelné az azonos neműekhez vonzódók számát. Maximum az eleve meglevők számára könnyebb boldogulást biztosítana. (De egyesek ezt sajnálják embertársaiktól.)

Visszatérve tehát a fent idézett cikkhez, szó sincs arról, hogy a „genderelmélet" szerint az egyik vagy másik nemhez tartozás választás kérdése lenne! Legfeljebb arról van szó, hogy fogadjuk el: ahogyan az emberek közt különböző egyéniségek vannak, akik nem szoríthatók bele két csoportba, a nőiességnek illetve a férfiasságnak is többféle formája létezik, és ezek egyenértékűek. A társadalom ne kényszerítsen rá egy életutat, egy sémát az egyénre, csak azért, mert az nő vagy férfi! A gyerekekre ne húzzák rá már óvodás korukban a társadalom által helyesnek vélt mintákat csak azért, mert kislányok vagy kisfiúk! A nemekkel kapcsolatos elvárások illetve a hagyományos nemi szerepek leszűkítik az egyén választási lehetőségeit; a „genderelmélet" ezzel kíván vitatkozni, nem azzal, hogy férfiak és nők léteznek! A „genderelmélet" tehát nem a biológiai nemet kívánja háttérbe szorítani, hanem az ehhez társított elvárásokat. Annyi igaz, hogy a hagyományos nemi szerepeket az egyén kibontakozása szempontjából valóban nem tartjuk célravezetőnek – bár én annyit fenntartok, ez egy opció lehet azoknak az egyéneknek, akiknek ez valóban megfelel, ugyanakkor nem szabad a többi életforma, kapcsolati forma fölé helyezni.

A gyakorlatban a heteroszexuális kapcsolatnak is többféle formája lehet, mégis a lejárató ideológia úgy akarja feltüntetni, hogy akinek nem felel meg a „domináns férfi-alárendelt nő” kép, az egyúttal a heteroszexualitást is elveti. (Arról már nem is beszélve, hogy a közgondolkodás számára egyszerűen elképzelhetetlen az egyenrangúság fogalma: a férfidominancia megkérdőjelezésének hallatán a szegény, elnyomott, "papucs" férfi rémképét kezdi el bőszen lobogtatni...) Ugyanakkor Sándor Csilla kijelentésével ellentétben a szexuális orientáció sem választás kérdése: egy homoszexuális egyén nem tud saját akaratából kifolyólag heteroszexuálissá válni, és választási tere maximum ott van, hogy irányultságát felvállalja-e környezetében. A transzszexualitást (transzneműséget) pluszban idekeverni hatalmas tájékozatlanságra vall: ez ugyanis még csak nem is a szexuális irányultsággal függ össze, hanem azt az esetet jelöli, amikor az egyén az egyik nem testével rendelkezik, és a másik nemhez tartozónak érzi magát. Ennek aztán végképp semmi köze a választáshoz.

Ne dőljünk be tehát a lejárató ideológiának, mely a tájékozatlanság jegyében elegyíti a biológiai nem, a társadalmi nem és a szexuális orientáció kategóriáit, és a gyanútlan olvasókat különféle szélsőséges rémképekkel ijesztgetve, őket egyenesen becsapva igyekszik meggátolni minden haladó szemléletű változást.

Erősen szubjektív. Igazából igazad van abban, hogy ugyanarra a problémára más megoldást találhat két ember, de jegyezzük meg, hogy ez nem csak nemi sztereotípiákon alapul. A transznemű emberek többségének nemi diszfóriája is van, ami azt jelenti hogy úgy érzi a testének a másik nemnek kéne megfelelnie.

Persze olyan is van, aki úgy dönt hogy ezzel inkább él ahelyett, hogy bármilyen úton megváltoztatja, amíg mások ezt lehetetlennek érzik. Ugyanaz a probléma; több megoldás. Ez az érintett egyénben dől el, hogy ő úgy érzi boldogabb lenne-e e a másik nemként, így ahogy van, vagy esetleg egyik sem.