Az életem olyan mint egy rossz szappanopera, mégis mivel érdemelhettem ezt ki? Valószínű egy regényt fogok írni alulra, remélem lesz valaki aki elolvassa.

Szóval kezdem a legelején, jelenleg 23 éves vagyok, visszatekintve az életemre egy kész katasztrófa volt, legalább is én így éltem meg. Egy középosztálybeli családba születtem, a "csodálatos" kelet magyarországi régióban. Ezzel nem is lett volna gond, de a szüleim nem voltak igazán normálisak. Anyám agresszív volt, folyamatosan bántalmazott mind lelkileg mind fizikailag. Nem voltam rossz gyerek, de soha semmit nem tettem amivel ilyet kiérdemeltem volna. Egyszer elborult az agya valamin amiről nem is én tehettem, de rajtam vezette le egy ceruza képében amit konkrétan beleállított a kezembe beletörve azt. A ceruza hegye és a nyoma még mindig benne van a kezemben, ott is marad örökre. Folyamatosan versenyeztetett egy másik gyerekkel, és ha valami nem úgy sikerült, vagyis 4-es lett egy dolgozatom, akkor jobb esetben eltiltott minden szociális tevékenységtől és kiabált elhordva mindennek rosszabb esetben megvert. Emiatt aztán nem is volt igazán semmilyen barátom. Többször is megszégyenített nyilvánosság előtt valamint egy ellenséggé tett az osztálytársak szemében ezzel. Ez azzal ért véget, hogy megvertek az iskolában, majd otthon is. Apám nem csinált ez ellen semmit, ha kész bizonyítékaim voltak anyám ellen akkor is én voltam a hibás mert milyen hálátlan vagyok. Apám nem sokat volt otthon, sokszor elment a kis műhelyébe és alkotgatott, ahova nekem is kötelező volt elmennem, de annyi történt többnyire, hogy ott álltam órákat és nem csináltam semmit, mivel nem tudtam volna segíteni, vagy adott valami munkát, amit először próbáltam és mivel ügyetlen voltam benne, csak leordította a fejem, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Bekényszerítettek egy középiskolába, ahol persze nem tudtam olyan jól teljesíteni a szakmai követelményeket, erre a válaszuk csak az volt, hogy ezt én választottam, senki nem kényszerített oda. Egy idő után elegem lett, kiálltam magamért és amikor anyám megint rám támadt védekeztem és adtam neki egy nagy pofont, hogy térjen észre végre. Egy darabig rendben is volt, de egy idő után folytatta. 18 évesen választhattam, vagy elmegyek egy egyetemre vagy mehetek oda ahova akarok, kiraknak a házból. Pénzem nem volt, sem szakmám, kénytelen voltam menni, de nem bírtam teljesíteni kibuktam. Elmentem dolgozni, fizettem anyámnak lakbért, de nem tudtam volna elköltözni annyi pénzből. Barátaim, rokonaim nem voltak egyáltalán. Az a kevés rokon is aki volt azt anyám konkrétan gyűlölte, elüldözte, folyamatosan rossz megjegyzéseket tett rájuk. Miután összekapartam egy kis pénzt fogtam magam és kiköltöztem a UK-ba. Minden jól ment találtam munkát és egy társat is magam mellé, azt hittem ezután minden jó lesz, de nem lett. Próbáltam beilleszkedni de nem igazán sikerült és a kudarcaimat a barátaimon vezettem le. Sikeresen leredukáltam 12 embert 1-re majd végül a társamat is elvesztettem aki próbált segíteni és rengeteg dolgot megbocsájtott de érthető módon elege lett. Most itt vagyok egyedül, mindenféle support nélkül. Anyám folyton azt kérdezgette, hogy rossz szülőnek tartom-e, és hogy szeretem-e. Ezekre sose válaszoltam, gondoltam rájön a válaszra magától is. Nem jött rá és azt mondta nekem lehetett volna rosszabb is, pl mi lett volna ha iszik mint XY anyja. Őszintén, lehet jobb lett volna, mert akkor lett volna egy indoka, hogy miért volt ilyen. Anyagilag támogattak, de lelkileg teljesen tönkretettek. Mielőtt kijöttem ide, kaptam egy listát anyámtól ami tartalmazta közel az összes rám költött összeget és megfenyegetett, hogy addig nem fogok innen elmenni amíg vissza nem fizetem azt. Ez csak a töredéke ami történt velem, elegem van. Soha nem lehetek az ami szerettem volna lenni, soha nem tudom elérni azt amit szerettem volna, pedig nem is egy nagy dolog. Mostanra minden egyes nap arra gondolok, hogy itt hagyom ezt az egészet, felkötöm magam valahol, mert ennél nem lesz jobb és nem is akarok ezekkel az emlékekkel élni. Adtam magamnak egy évet, semmi nem változott, csak rosszabbodott, azt hiszem itt az ideje ennek a szenvedésnek véget vetni. Ha esetleg érdekel valakit kitudok fejteni dolgokat még, bár kétlem, hogy lesz jelentkező.