A pénz nem boldogít ezt a szegények találták ki hogy ezzel vígasztalják magukat?
Akit nem boldogit a pénz az adja nekem..
Várom privátban a felajánlásokat.
Csak a személyiség számít.
A meditáció egyértelműen a legnagyobb fejlesztő, adó. És ingyen van.
Lehet, jó nagy fa***ág szerintem is.
A pénz igenis boldogít. Ez a kis mondás úgy lenne helyes, hogy a pénz nem boldogít minden esetben.
De még ezt is szétt lehetne szedni, mert pl. szakítok a szerelmemmel. De van pénzem, így elugrok egy hétre nyaralni. Lehet jem leszek teljesen boldog, de boldogabban napozok egy Karibi tengerparton, mint hogy otthon fagyit zabáljak pizsiben.
Még, ha haldoklom is, jobb úgy haldokolni, hogy tudom, a családomnak meg lesz mindene, mint úgy, hogy lehet meghalok és egy hét múlva bem lesz mint egyenek és már ott sem leszek, hogy segítsek.
Maslow-piramis
Az alacsony szinteken boldogít, utána nyilván egyre kevésbé.
Ha nincs hol aludnom, fázok, éhes vagyok, akkor nyilván a pénz nagyban dob a boldogságomon.
De ha az alapvető szükségleteid megvannak, akkor már a pénz nem sokat jelent. Amire a legtöbb ember vágyik: barátság, szerelem, szeretet, szerető szülők, összetartó család, megbecsülés a munkahelyen, önkifejezés, ezek pénzen nem megvehető dolgok.
A legtöbb ember, aki depressziós, vagy kilátástalannak érzi az életet, annak sem az a baja, hogy nincs egy legújabb Audija, és ha lenne, akkor hopp, minden megoldódna!
A pénz csak egy eszköz, sok esetben segíthet boldognak, boldogabbnak lenni, de nem valami ultimate csodaszer, ami egy csapásra minden gondod megoldja.
"Maslow-piramis
Az alacsony szinteken boldogít, utána nyilván egyre kevésbé.
Ha nincs hol aludnom, fázok, éhes vagyok, akkor nyilván a pénz nagyban dob a boldogságomon.
De ha az alapvető szükségleteid megvannak, akkor már a pénz nem sokat jelent. Amire a legtöbb ember vágyik: barátság, szerelem, szeretet, szerető szülők, összetartó család, megbecsülés a munkahelyen, önkifejezés, ezek pénzen nem megvehető dolgok."
Kb. szóról szóra ugyan ezt akartam leírni :D Nézz utána kérdező a Maslow piramisnak, közelítésnek jó. Ezeknek bizonyos alsóbb szintjeihez végülis "kell" a pénz, a felsőbb szinteken is segíthet speciális esetekben, de ott már nem erről szól a boldogság elsősorban.
De a pénz még materiális síkon sem tud megoldani minden problémát.
Tegyük fel, le akarsz fogyni 30 kg-t! Oké, saját személyi edzővel, saját szakáccsal, saját konditeremmel nyilván könnyebb, de attól még ugyanúgy el kell menned edzeni és ugyanúgy figyelned kell az étkezésedre! Ha nem mozogsz, és megeszel napi 3 családi pizzát, akkor lehet neked bármennyi pénzed, hízni fogsz! A pénz önmagában nem elég, ugyanúgy neked magadnak is erőfeszítést kell tenned.
Vagy tegyük fel, hogy nyertem a lottón 3 milliárd forintot, és én egy izmos szálkás testalkatot szeretnék. És lehet nekem bármennyi pénzem, komditermem, edzőm, szakácsom, igen, könnyebb dolgom lesz, de ugyanúgy le kell járnom edzeni éveken át és figyelnem kell az étkezésemre éveken át.
Vagy ha mondjuk ronda vagyok, akkor oké elmehetek egy mesterfodrászhoz, lehetnek jó ruháim, lehetek izmos (bár mint előbb írtam, ehhez pénz mellett is rengeteg erőfeszítés és idő kell), de szépfiú sosem lehetek. Lehet bármennyi pénzem.
Tegyük fel, hogy szeretnék egy összetartó baráti kört. Aztán mikor már sorozatban az ötödik barátodról derül ki, hogy igazából őt a pénzed és a cuccaid, meg a kapcsolataid izgatják, és ötödszörre csalódsz egy hatalmasat, akkor lehet bármennyi pénzed, lesz erőd hatodszorra is próbálkozni? És most nyugodtan behelyettesíthetjük a barátot barátnőre, párkapcsolatra is.
Ha a szüleid sosem szerettek, és lesz egy halom pénzed, és hirtelen elkezdenek közeledni feléd, akkor most a sok pénz tényleg elhozta az őszinte szülői szeretet általi boldogságot? Aligha! Sosem fogod elhinni, hogy a szüleid hirtelen őszintén szeretni kezdtek téged.
Épp ezért nagyon nehéz ez a kérdés.
Sok mindenre jó a pénz, de megvannak a maga korlátai. Hány gazdag (és esetleg híres) ember kövér, magányos, depressziós, hánynak nincsenek őszinte barátai, őszinte szerelme? Hány lesz öngyilkos?
A pénz önmagában egészen biztos nem hoz boldogságot, segíthet, könnyebbé tehet dolgokat, de a legtöbb esetben neked magadnak is kell hozzá tenned: erőfeszítést, időt, hitet és bátorságot.
Logikusan gondolkodva ez azt is jelenti hogy "a pénz hiánya boldogságot okoz"?
Logikusan gondolkodva, ha ez a közhely igaz, akkor minden csöves boldog lenne?
Nem okoz boldogságot, ha nincs pénzed.
Boldogtalanságot okoz, ha nincs pénzed. Elveszi a lehetőségeidet és az életkörülményeidet nehezíti meg.
A túl sok pénz nem hoz már újabb boldogságot, ez igaz. Erre vannak mérések is. Éves 170 ezer dollár bevétel felett az újabb bevétel már nem okoz újabb boldogságot, motivációt. Itthon 13 ezer az átlag jövedelem. Tehát, aki annyit keres egy hónapban, mint az átlag egy évben, annak a pénz már nem okoz boldogságot.
Nekem a pénz hiánya közvetlenül stresszt és depressziót okoz hosszútávon. A pénz hiánya és a felvett hitelek miatt megyek a "biztonságosabb állás" felé és nem azok az állások felé, amikben jó vagyok mások szerint és még én is szeretem csinálni. Tehát a pénz és a biztonság érdekében lemondok a boldogságról. Így a szükséges pénz megszerzése engem boldogtalanná tesz. Ha így gondolod, akkor már majdnem kijön a logika. DE!
De pont a pénz hiánya okozza a boldogtalanságot az esetemben. Emiatt is mondok most fel a jelenlegi helyen, mert nem emeltek fizetést 2 éven belül, miközben az étel, az élelem, a lakhatás, a lakhatás, az eszközök, amikkel dolgozom ... tehát az, ami minden nap meg kell vennem, hogy tovább tudjam csinálni a szenvedésem és ne kelljen még ennél is jobban szenvednem, azok drágábbak lettek.
Nagyon boldog lennék, ha a jelenlegi munkahelyem nem elvenne a munkabérből minden évben valamit, hanem hozzáadna, és a több és keményebb munkát jutalmazná, nem büntetné.
Ezt valószínűleg olyan ember mondhatta, akinek az átlaghoz képest sok pénze van, de mégsem boldog.
Egy hónapról-hónapra élőnek igenis boldogságot nyújtana egy nagyobb összeg, legalábbis átmenetileg valamilyen szinten.
(Ha a pénz nem "boldogítana", akkor nem a szerencsejátékok üzemeltetése lenne az egyik legjövedelmezőbb üzlet a világon: Már a gazdagság gondolata is boldogít! :) - Azért van annyi függő...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!