Te szeretnél nyerni a lottón?
Én sokat gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy nem szeretnék nyerni a lottón nagyon-nagy összeget (több száz millió forintot).
Egyrészt, mert szeretek dolgozni, szeretem a munkámat, és utána pedig úgy érezném, hogy nincs értelme a munkámnak, és szerintem nagyon unatkoznék. Lehet egy-két évig utazgatnék mindenhova, de hát utána meg unatkoznék szerintem.
Viszont pár millió forintot elfogadnék természetesen, de úgy érzem hogy több száz millió forint, vagy akár milliárdok, nagyon felforgatnák az életemet, és szerintem rossz irányba.
Nektek mi a véleményetek?
Én nagyon szeretnék!
Nem dolgoznék utána többé senkinek. Megírnám a regényemet, amit idő hiányában lassan tíz éve mindig csak félreteszek. Vennék valahol egy kisebb földterületet, amin gazdálkodhatnék úgy, ahogy szeretnék. Illetve megvenném a kedvenc autóimat és kijárnék velük pályanapokra meg amatőr szlalom versenyre, mert imádok vezetni és szeretem a kihívásokat. Aztán végre vehetnék egy profi fényképezőgépet is, és időm is jutna rá, hogy használjam. Illetve lenne pénzem vásznakat és festéket venni, hogy sok év után újra nekiállhassak alkotni. Lenne pénzem rá, hogy újabb szakot végezzek el az egyetemen, sőt még PhD-n is maradnék, mert nem kéne a megélhetésen aggódnom.
Kedves utolsó! Ha megnyernéd a lottót, akkor sem változnál semmit, mert:
Ha 10 év alatt nem sikerült megírnod azt az egy regényt, akkor a jövőben sem látok rá esélyt. Gondolj csak bele: 10 év alatt ha mindennap legalább 20 percet foglalkoztál volna a regényeddel, akkor is pár éven belül kész lett volna! De te erre sem voltál képes. Miért gondolod azt, hogy ha lesz időd, akkor te regényt fogsz írni?
Egyébként is, amiket leírtál, azok lottónyeremény nélkül is megvalósíthatóak.
PhD-n kapsz fizetést is ráadásul, az olyan mint egy munka.
Hát, ez mekkora! Köszi, hogy megoldottad az életem. :D
Tíz év alatt jöttem bele az írásba (k-rva sokat gyakoroltam és küzdöttem azért, hogy eljussak arra a szintre, ahova sikerült), és mire odáig jutottam, hogy képes vagyok valóban megírni egy regényt, addigra el kellett mennem dolgozni. Mellesleg elég sok készen van már az említett regényből. És b-szki, napi 3-4 órát alszom, ha épp sikerül annyit. Azért, hogy néha legyen időm a hobbijaimra, pl. az írásra. Vagy épp tanulni, mivel most is egyetemista vagyok. Gyerekem is van, rá is kell szánnom időt, oviba is én viszem reggelente, következő ősztől már iskolába, sokszor én is hozom el. Mindemellett napi 8 órában dolgozom, napi legalább három órát utazással töltök, néha be is kell vásárolnom, az se tíz perc. Este esek haza, zsong a fejem, fáradt vagyok. Minden nap leülök a gép elé, hogy valamit csináljak, pl írjak, de tudod, két percen belül be is alszom. Utána amikor felébredek, még össze kell készülnöm másnapra (lényegében már aznapra), aztán esetleg tudok még egy kicsit aludni, és indul újra a mókuskerék. Amúgy van ismerősöm PhD-n, és ugyan egyedül elvan a fizujából, de családosan már nem lenne. Amúgy igen, lottónyeremény nélkül, édesanyaként (első körben a gyerekre költ az ember), nem kiemelkedő fizetést hazahozó férjjel (szereti a munkáját, nem fog váltani), nyilván meg tudok venni és fenn tudok tartani két-három autót, meg ki tudom fizetni a pályák díját. És természetesen ki tudok gazdálkodni minden egyebet is, amit akarok, mert olyan sokat lehet itthon keresni, illetve 8 órás munka mellett még rengeteg időm marad minden egyébre. Szóval köszönöm, hogy felnyitottad a szemem. XD
Hát azért pár száz milliótól szerintem nem kell félni, annyira nem lehetetlenül nagy összeg. Most csak gondolj bele, hogy mondjuk Budapesten egy nem túl hivalkodó családi ház jó helyen is verdesi a 100 milliót, egy nem nagyzoló és még csak nem is luxusautó meg 10-15 millióba kerül. Ügyesen gazdálkodva vele a te és a gyerekeid életét jelentősen megkönnyítheti.
Persze rengeteg ember azt hiszi, hogy 1-2 milliárd forinttól ő igazán gazdag lesz és többé nem kell semmivel foglalkoznia, nyugodtan élhet milliomos életet, pedig ez nagyon nem igaz. Pár év alatt a fenekére lehet verni, ha az embernek nincs ki a négy kereke.
Én szívesen nyernék, de egy biztos: pár hónapig semmit sem változtatnék az életemen, nem mondanék fel a munkahelyemen és hozzá se nyúlnék a pénzhez és eltitkolnám a nyereményemet. Közben átgondolnám, hogy mit csináljak vele, akár egy vagy több valódi pénzügyi tanácsadó szolgáltatását is igénybe venném (nem 2 hetes gyorstalpalós wannabe "pénzügyesekét").
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!