Ezekben a mérnök-bölcsész vitákban miért viselkednek úgy egyesek, mintha már elértek volna valamit?
"Nálunk pedig gimiben inkább az volt humán-beállítottságú, akinek már túl magas volt a matek, fizika, kémia, mert nem volt képes elképzelni, nem tudott hozzá eleget gondolkodni, nem volt elég az IQ-ja."
Ez ráadásul érvelési hiba még egy negyedik módon is. Mert az egyik, a reál szemszögből nézed. Mintha lenne egy iskola, ott lennének szobák, és előbb azt kéne bizonyítani, hogy valaki tud-e matekozni, és ha nem, akkor továbbküldik a másik szobába. de nem így van. Nem úgy működik a dolog, hogy a a reál szemszögből nézzük, és vannak a "mieink meg a többiek". Hiszen ennyi erővel lehetne az alapnézőpont a bölcsészet, a humán tárgyak csoportja, és mondhatnánk, hogy onnan szelektálták ki az ahhoz nem értőket, akik matekozgatnak.
Szerintem Te már csak veszekedni akarsz. Mindenbe belekötsz, maga a kérdés is önigazolás. Mindig lesz igazságtalanság. Pl van nagyon sok idealista oktató az egyetemen, akik őszintén hisznek abban, hogy egyszer felfedeznek valami világmegváltó vegyületet. Közben meg potom pénzt kapnak és egy normális táskára se telik. Attól, hogy valaki reál-beállítottságú, még lehet idealista. Majdnem mondtam, hogy pont a bölcsészek jutottal eszembe erről, de inkább nem általánosítok.
Nagyon jó töri- és magyartanárom volt, imádtam őket. Hihetetlen izgalmasan tartottak mindent, összefüggésekkel. Én ráadásul mindig a mindenből 5-ös tanuló voltam. Én csak tapasztalatból írtam, hogy általában a matek és fizika volt a logikusabb. De nincs értelme veszekedni Veled.
"Szerintem Te már csak veszekedni akarsz. Mindenbe belekötsz, maga a kérdés is önigazolás."
Mindenre válaszoltam, érveltem.
Ez szerintem is csak veszekedés, egyértelműen lejön a stílusból, kérdező.
Én voltam az a válaszoló, aki alapvetően a bölcsészek mellett állt ki a mérnökök nagy részével szemben, de ez az utolsó hosszú válaszod már szerintem is csak provokáció. Te fejtegeted itt, hogy mik az alapvető érvelési hibák, miközben ez a provokatív stílus is az.
A kérdésed is, és a válaszaid is azt sugallják, hogy alapvetően a bölcsészek felé billen nálad a mérleg nyelve, és úgy próbálod az "érvelés"-t felhasználni, hogy mindig az jöjjön ki jobban, amit te akarsz. Érvelésnek akarod álcázni a provokációdat, de ettől még nem lesz hiteles érvelés.
Én az első válaszomban ugyan kicsit provokatív voltam én is, de aztán, ahogy a válaszomra reagáló mérnök értelmesen megfogalmazott néhány gondolatot, én is elismertem, hogy kicsit túlzás volt a stílus, és kialakult egy normális kommunikáció. Elismertem bizonyos dolgokat azokból, amire a vitapartner olyan érveket hozott, hogy már nem tudtam érdemben megcáfolni, és kitartottam olyanok mellett, amikre meg úgy éreztem, megfelelően érveltem. Erről szól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!