Szociális fóbiában szenvedő felnőttek tapasztalataira lennék kiváncsi, hogy boldogultok az életben? Pozitív változások? Hogyan, mitől? Segítsük egymást!

Köszönöm az eddigi válaszokat!

4.hozzászóló neked segítettek a terápiák?

Egyébként igen, ez nagyon érdekes történet...nem volt egyszerű ez a párkapcsolati téma nekem sem. Szerencsés voltam és vagyok, csak a párom elfogadásának és megértésének köszönhető minden. Ő az első párom és bízom benne, hogy marad is. Sok mindent el kell viselnie, én sem értem miért és hogy, de elviseli, így szeret. Mellette tényleg önmagam tudok lenni és sosem szorongtam miatta, előtte (ha 2esben vagyunk). A családja miatt, előtt annál inkább..ezért sincs velük jó kapcsolatom, mert nem értenek miért vagyok olyan amilyen.

De igen, valószínűleg minden embernél más.

Azért azt én is észrevettem, hogy javult a helyzet, kb. mióta együtt vagyok a párommal. Előtte nagyon szégyelltem a külsőm is, főleg az arcom, nem mertem a szemébe nézni se senkinek, kimenni a lakásból se nagyon, sorolhatnám..szóval tényleg nagyon durva volt a helyzet. Pedig sosem voltam egy csúnya csaj, pozitív visszajelzéseket kaptam szinte mindig, de mégsem volt önbizalmam. Most se sok van, de azért mostmár látom, hogy nem olyan vészes a helyzet, mint én akkor gondoltam. Ezért ezek a külsőség miatt érzett szorongások nagyjából megszűntek...maradtak a beszédproblémák..ha meg kell szólalni az okoz gondot, de az nagyon.. és nem tudom, hogy tudna ez változni...bízom benne, hogy ennek is meg lesz esetleg a maga ideje és eltűnik, mint a korábbi külsőségek miatti szégyenérzetem... de ez annál erősebb meg mégis másabb... szóval nemtudom..ezért is érdekelne mások tapasztalata hátha tud valaki segíteni... persze jó hogy van 1 valaki aki megért és elfogad és segít..a párom... de attól még a probléma nem szűnt meg. Az biztos, hogy nagy segítség, de nem lehet így sem boldogan élni, ha közben van ez a probléma.. :/