Miért van az, hogy felnőttként minden szakma olyan nehéznek tűnik miközben gyerekként nem ezt gondoltam?

"Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat."

Ismerős?

Most, mikor már kijártam néhány iskolát, több mindenhez értek (a saját szintemen). De ezen nem kell agyalni, mert a túl sok töprengés tévútra vezet.

Gyerekként az élményt látod a munkában, az izgalmat, szabadságot.

Felnőttként meg tudod, hogy minden felelősséggel jár, minden szabályozva van, és sokkal másabb prioritások mellett kell elvégezned a munkát (szabadidő, család), nem kedvedre csinálod és bejön az, hogy sokszor megélni is éppen csak meg fogsz belőle ami szintén nem dobja fel az élményt. Meg alapvetően sok munka olyan, hogy bármennyire izgalmas 1-1 része, akkor is a 90% az csak ismétlés és ugyanazon folyamat elvégzése amit megunsz.

Amúgy szerintem igazán egészséges felnőtt abból lesz akiben ott marad egy kicsit a gyerek is.

Megérik, átérzi a döntései súlyát, de mégis képes gyermeki lelkesedéssel, kíváncsisággal hozzáállni a dolgokhoz, és ettől sokkal boldogabb, sokkal több lehetőség nyílik meg előtte.

Meg is válaszoltad a kérdésedet. Azért tűnik nehéznek, mert "a sima szakmunkákhoz is rengeteget kell tanulni és ügyesnek kell lenni". Ettől lesz valaki szakember. Attól, mert valami nem igényel 3 diplomát, meg két doktorit, attól még azt a munkát ismerni kell. Persze, itt is vannak fokozatok. Mondjuk egy takarítónak azért nem kell annyira hú, de sok szakismerettel rendelkezni. Egy asztalosnak viszont jónéhány dolgot tudnia kell, nem véletlenül tart több évig a képzésük. És akkor mit szóljon mondjuk egy orvos, akinek nem elég egyszer megtanulni valamit, és azt utána élete végéig alkalmazni, hanem folyamatosan kell képeznie magát, és folyamatosan új dolgokat kell elsajátítania? De felhozhattam volna példának az informatikát is: ha annyi lenne a tudásom, amit iskolában benyaltam, a világon senkinek nem kellene a munkám.

Nem vagyunk egyformák. Épp ezért szép a világ. :) Valakinek ez megy jobban, másvalakinek meg az. Van, aki jobban szeret tanulni, és van, aki az állandóságot szereti. De olyan nincs, hogy valaki "értéktelen" lenne. Csak valószínűleg nem találtad még meg a számításodat. Azért gondold végig: szereztél egy szakmát. Aztán felvettek egyetemre. Egy tipikus semmirekellőnek nem ilyen szokott lenni az előélete. ;-) Csak valószínűleg rossz irányba mész, és nem találtad meg, hogy mi a te utad. Amivel mondjuk jobb lenne mihamarabb tisztában lenni, hogy annak megfelelően tereld az életedet. És ezt jobb előbb meglépni. Ha mindenképp az informatikában szeretnél elhelyezkedni, akkor a folyamatos tudásbővítés elengedhetetlen. Amit mondjuk én kifejezetten élvezek, és ettől szeretem ezt a pályát: folyamatosan új, és nagyon gyakran érdekes dolgokat ismerhetek meg. De az informatikának is van rengeteg ága. Attól, mert az egyik nem megy, a másikban még lehet, hogy jó vagy.

Kedves kérdező, a munkát azért látod olyan nehéznek, mert nincs benne rutinod. Igazából az ember az ismeretlentől fél, és minél többet tud, annál inkább látja, hogy mit nem tud. Magabiztosságot igazából az tud adni, ha sokszor kerülsz olyan szituációba amiket ha elsőre nehéznek tűnik is, sikeresen meg tudsz oldani. Egy idő után pedig lesz egy rutinod, és könnyebbnek fognak tűnni a dolgok.

Ó és minden munkához kell, némi les..rom mentalitás. Én orvosként dolgozom. Még az én szakmámba is kell. Emberek vagyunk akik hibázhatnak. Hanyagnak nem szabad lenni, de a hiba MINDEN szakmában elfogadható. Ha rágörcsölsz a munkára és rettegsz a hibáktól, akkor nem fog menni a dolog. Ráadásul tapasztalni fogod az életben, hogy egy csomó hibának nincsen következménye, persze el kell kerülni őket, de olyan nincs, hogy soha nem hibázol.