A tanulatlan, nagyon buta emberek miért beszélnek furcsa hangsúllyal?

Ezt már én is észrevettem, a közelünkben lakik pár ilyen.

Olyan, mintha valami tájszólás lenne, de nem az. Én csak óbégatásnak hívom, de úgy hangzik, mint ahogy leírtad.

Néha alig érteni mit mondanak, rosszabbik esetben érthetetlen az egész mondandójuk, mert mire a mondat végére érnek, elfelejtik hogy mit mondtak a mondat elején.

Érdekes módon akiknél tapasztaltam ezt, mind betanított munkás, vagy munkakerülő.

A buta emberek általában szegény családokból, buta szülőktől származnak. Ritka az, aki egyetemi tanárok gyermekeként lesz igazi, sötét suttyó.

Az ilyen családokban nincs meg az egészséges beszédfejlődés háttere. Ideális esetben a gyerek úgy tanul meg beszélni, hogy hallja a szülők beszélgetését, neki is olvasnak mesét, beszélnek hozzá, aztán elkezdi utánozni, amit hall. Az a szép, mikor a szülők, nagyszülők gügyögnek a gyereknek, minden második szavuk az "ügyülübügyülü", aztán 2-3 éves korában elkezdik leteremteni a cseppséget, hogy "ne selypítsél mán, szépen beszéljél". Tőled tanult meg selypíteni, te igen okos, mert mióta megszületett, debil módon beszélsz hozzá.

Na, de vissza a témához. Hátrányos helyzetűéknél a gyerek nem hall beszélgetést. A szülők nem szólnak egymáshoz, csak bámulják a TV-t napestig. Vagy a telefont simogatják, röhögnek a viccesvidejókon. Ha egymáshoz szólnak, azt azért teszik, mert valami problémájuk van egymással és mivel egyszerűek, azonnal óbégatni kezdenek. Apa kinyitja a hűtőt, nincs benne semmi fogára való, ezért rögtön ordítani kezd anyával, elhordja mindenféle lusta k***ának, mert egész nap itthon mereszti a s*ggét, miközben apa dógozik, osztán még enni sincsen mit, mert nem főzött. Anya nem hagyja magát, visszavág apának: arról volt szó, hogy együtt nevelik a gyereket, nem arról, hogy apa munka után elmegy a kollégákkal a kocsmába és este ér haza félrészegen, büdösen, a fizetéséből meg tízezrek mennek el havi szinten a gyümölcsgépbe meg a haverokra. Ordítanak, káromkodnak, a gyerek meg ezt hallja, ezt tanulja meg.

Egyébként a gyerekhez se nagyon szólnak. Elvan az magának, addig lehet nézni a tévét. Ha mégis megszólítják, az is a szokásos leteremtés. A pelenkázás a "Mán megin' összesz*rtad magadat" mondattal indul, öltözködés közben "Nem igaz, hogy ilyen szerencsétlen vagy, dugjad mán a kezedet a pullaóverbe!" vagy épp "Mer' anyádnak is pont a csizmába keletett tenni aztat a k***a sapkát!" apa vagy anya nagymonológja, etetésnél az "Egyed mán, ne nyámogjál!" biztatja a kicsit - a lényeg, hogy ha szólnak hozzá, ugyanazt az óbégatást kapja, mint amivel egymást gyepálják nap mint nap.

A TV-ből is csak a mocskot tudja gyűjteni, ha hallja: apa és anya általában nem a Mindentudás Egyeteme korábbi adásait nézi, hanem a "mónikasót" vagy valamelyik magasröptű valóságshow adását. Ezekben pedig ugyanaz a kiabálás megy, mint otthon: az összeválogatott agysebészek eleve csak így tudnak kommunikálni, de ha nem, a szerkesztők akkor is gondoskodnak róla, hogy legyen konfliktus és a leghangosabb veszekedések kerüljenek be az adásba - vagy a legnagyobb kefélések.

Minden adott tehát ahhoz, hogy a gyerek azt tanulja meg: a szóbeli kommunikáció egyetlen módja az óbégatás. Jaó hangosan kell a másiknak nekirontani, akkor igazad van. Ehhez idomul a szókincse és a hanghordozása is. Ha megfigyeled, a hangerő növekedésével "ellaposodik" a hanglejtés, hangsúlyozás: aki kiabál, annak épp elég teljesítmény a hangerőt összehoznia, mellette már nem tud a hangjával játszani. Ez a helyzet a buta emberek esetén is: az óbégatásból nem tanul meg hangsúlyozni, játszani a hangjával. Ott csak hangerő van, a végén meg pofon.

A családból kikerülve megy a gyermek óvodába, ott lenne esély rá, hogy valami változzon. Ám ott meg sok-sok hasonszőrű Tarzanka közé kerül be, akik mind hangerőből szeretnének megoldani mindent. Az alulfizetett, elcsigázott óvónők meg általában az egyszerűbb utat választják: ők is üvöltenek a kicsikkel, azt legalább értik. Sokszor annyi munkával el lehetne érni, hogy megismerje a gyerek a kulturált megnyilvánulási formákat is, de ahhoz nincs elég pedagógus. Az iskolában is ez folytatódik: a tanár inkább üvölt, úgy legalább hallják. A hátrányos helyzetű osztályok kultúrprogramokra se nagyon járnak: messze van a mozi, a színházról azt se tudják, micsoda, a szülők egy fillért nem adnak "ilyen hülyeségekre", ha pedig mégis elindul kirándulni az osztály, a nagymenők inkább ellógnak, mennek inni és cigizni.

Így aztán felnő a hátrányos gyerek szép, nagy felnőttnek úgy, hogy életében nem hallott még civilizált beszédet. Nem csoda, ha ő is csak jaó nagy hangerővel óbégatni tud, hangsúlyozás és normális hangképzés nélkül. A kijelentő mondatot meg nem ismeri, mert vagy számonkérve kérdez, vagy felkiáltó mondattal támad.

Nem minden emberre vonatkozik ez, de:

1, Nem biztos, hogy jár fogászati kezelésekre;

2, Nem biztos, hogy a szocializációja jó volt, így;

3, Nem biztos, hogy tudja, hogy egy közösségben hogyan kell viselkedni, megszólalni, stb.;

4, Tanult mintát visz tovább: családi környezetben ez nem feltűnő, megszokott;

5, A szókincsük nem feltétlen változatos.

Vannak, akik ezekre nem is figyelnek, mert így szokták meg.