Mit tennetek a helyemben?

Ha valaki ezt meselne nekem, en nem hiszem, hogy elhinnem.

Mielott megszulettem, anyum kint elt Amerikaban es ott ismerkedtek meg apummal. 7 evet voltak egyutt mielott megszulettem, minden a legnagyobb rendben volt. Apum korulbelul a szuletesem utan ket evvel igazgatoja lett egy nagyon sikeres vallalatnak, ezert oruletesen jo korulmenyek kozott eltunk, kinti viszonylatban is.

Par evvel kesobb viszont anyammal visszakoltoztunk Magyarorszagra, mert oriasi botrany lett a ceg (es foleg apam) korul, ezert o tanacsolta, hogy dontsunk igy. Aztan teljesen eltunt, 12 eves koromig nem beszeltem vele es o sem volt kivancsi ram egyatalan (olyan dolgokert haborodott fel, hogy 6 evesen nem tudtam tokeletesen angolul, ezert nem tudtunk kommunikalni egyatalan, viszont eszeben sem volt segiteni). A nyar kozepen kuldott egy harom szammal nagyobb gumicsizmat meg par csokit, szulinapi ajandek gyanant. Kozben nekem problemaim voltak a sulival is, a tanarok es a diakok is csufoltak olyanokkal, hogy “kulfoldi, minek van itt?”, plusz hatodikban etkezesi zavaraim voltak, es a szuloin az volt a tema, hogy biztos elfogyott a penzunk es nem adnak nekem enni. Kertem, hogy hagy mehessek at egy maganiskolaba, de ez sem nagyon hatotta meg, nem is valaszolt a leveleimre.

Most mar vagy harom eve eleg eros depresszioval kuzdok, es annyira rosszul erzem magam, hogy szeretnek mar pszichologushoz jarni. Az volt a valasz, hogy bocs, nem erek ra erre, sok a munka. (Azt meg erdemes hozzatenni, hogy meg nem talalkoztam vele azota, miota hazakoltoztunk. Mindig megigerte, aztan egy hettel elotte visszamondta). Most is egy olyan gimibe jarok, ahol nem tudok beilleszkedni es eleg sok a problemam ezzel, viszont az eredmenyeim nagyon jok es szeretnek is kint tanulni. Termeszetesen ez sem erdekelte, legtobbszor annyit irt vissza, hogy “ok”.

Azutan a nagymamamnak agyrakja lett es millios tetelu mutetei voltak, annyi valasz jott ra, hogy jaj, sajnalom. 2 evig kuzdott a betegsegevel mielott meghalt, o meg olyan leveleket kuldott kozben, hogy kuldjek magamrol jo kepeket, mert meg akar mutatni a baratainak. Amikor elutasitottam, kijelentette, hogy elege van belolem meg az arroganciambol, miert nem tudok normalisan viselkedni?

Emlitettem neki azt is, hogy nem szeretek ebben az orszagban elni es nem gondolom, hogy lenne itt jovom (foleg, hogy az orszag egyik legrosszabb reszen elek), tudna-e segiteni, mert gondolkodunk a kikoltozesen. Erre visszairt egy kisregenyt az eleterol, hogy neki milyen nehez volt az elete (amikor a szulei is hasonloan jol eltek egesz eletukben). Megmondtam neki, hogy sajnalom, de en akkor nem tudtam volna valtoztatni az eleten, o viszont most tud az enyemen - az jott vissza, hogy na jo, hagyjam mostmar beken, jojjek vissza hozza “talan”, ha nem vagyok ennyire negativ, mert erre nincs ideje.

Es ne ertsetek felre, nem kovetelozok, hogy luxusban elhessek, egyszeruen nevetsegesnek tartom azt, hogy mikozben o azzal dicsekszik, hogy ilyen-olyan nagykovetsegi esemenyen meg hasonlokon vesz reszt, addig en olyan helyen lakok, ahol eletveszely kimenni az utcara negy utan, meg a csucsfizetes 130 ezer forint (amit o nevetve tapsol el naponta tobbszor). Egyszeruen kiegtem mar ebben az egeszben, borzasztoan elegem van belole es nekem az is eleg lenne, ha legalabb emberileg tamogatna, de sut rola, hogy akarmi tortenne velem, nem erdekelne.