Mit tudok tenni, ha tele vagyok tervekkel, mégis mikor neki kéne állni, elmegy az életkedvem mindentől?
26 évesen nem értem még el semmit. El tudom magam egy csomó pozícióban képzelni, munkahely szempontjából, tudom, milyen külsőt szeretnék, ehhez picit fogynom is kell. De mikor a tettek mezejére lépnék, elhagy minden erőm, és képtelen vagyok nekiállni bárminek is. Szeretnék megtanulni olaszul, németül is, de mikor rágondolok, hogy ez mennyi munkával jár, már nem is annyira érdekel. Nagyon sokszor nekiálltam a németnek is, de egy idő után mindig feladtam. És ugyanez a helyzet a futással is. A kezdeti lelkesedés után minden erőm elszáll, és vége. Már unom a folytonos "újrakezdést", mert tudom, hamar fel fogom adni. Nincs semmi akaraterőm. Így munkahelyről álmodni se merek. Mit tudok tenni ?Pszichológusnál voltam már, de úgy nézett rám, mintha kínaiul beszélnék, és kb a 3. alkalommal értette meg valamelyest, mi is a problémám, de előtte is úgy nézett rám, mint aki azt krédezi magától, ez a gyerek mit keres itt. Nem tudok egyről a kettőre jutni, és egyre jobban csúszok le a semmibe.
Van valaki hasonló helyzetben ? Ötletek ?
26/f
#9 talán nem kellene félre érteni ☺️
Akár így is mondhatnám:
Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!