Miért könnyebb nekünk szakítani, mintha a másik hagy el?

Volt egy pasim, akinél már én is észrevettem, hogy rájöttem (több mint egy év után) hogy már nem ragaszkodom hozzá úgy, és kezdett furcsán viselkedni, olykor idegesített is. De féltem hogy ha én hagyom ott, az érettségi évére, összeroskad. Most nem rég se szó se beszéd, egy óraközi szünetben azt mondta hogy szakítani akar. Én nem tudtam mit reagáljak. Pont kezdtem visszarázódni és elvoltam azzal hogy boldoggá teszem amíg tudom és segítek neki ahogy tudok. És olyan hirtelen csinálta, mintha az anyukájának bevallaná hogy kapott egy egyest, mondván magában "Kész kimondtam, most már minden rendben van" és ez über f*sul esett. De közben nem értem a saját hisztimet, hiszen én is szakítani akartam egy idő után, miért fáj ennyire? Állítom ha én szakítottam volna nem érezném ezt és ez tök logikátlannak tűnik nekem.