Hogyan írnátok le egy szóval, röviden azt az emberi tulajdonságot/azokat az embereket, akik sokszor kinyílvánítják, ha valami nem tetszik nekik?

Ezzel csak a birkák problémáznak.

El lehet mondani idiótán is a mondandót és asszertiven is.

Ez nagyon változó.

Ha valaki az égegyadta világon minden miatt nyávog, affektálva elpanaszolja a piszlicsáré hülyeségeit, és semmit nem képes elismerni jónak, akkor azt házsátosnak, finnyásnak, nyávogósnak, kényeskedőnek, károgónak nevezném.

Ha valaki önérzetesen kiáll a valóban fontos helyzetekben, pl ha szarul végzi a dolgát egy intézmény (pl iskola, kórház, hivatal, testület) akkor nem bunkón, de érezhetően felelősségre vonó hangnemben visszaszól.

Az ilyen embernek van önérzete, tartása, nem hunyászkodik meg, nem hajol meg nála hülyébbek előtt, és ki is mondja hogy mi a baja a másikkal.

Persze sok konfliktusba fog így beleütközni mint a szürke kispolgári komformista gyökerek, de legalább kiadja a gőzt, és esetleg még az akaratát is egyszer-kétszer érvényesíti.

Az ilyen embereket én spec jobban kedvelem, mert ha egyetértenek velem valamiben, akkor azt nem a kényszeres bólogatásuk miatt teszik, hanem mert őszintén egyetértenek, különben kimondanák.

Az ilyen ember önérzetes, határozott, tartása van, egyenes.