Más is érez így a változásokkal kapcsolatban?

Szinte teljesen ugyanilyen szitu előtt állok most.

Szeptembertől nem csak, hogy munkahelyet váltok, de el is költözök Budapestre, egy vidéki kisvárosból.

Nagyrészt ugyanezek a dolgok motiváltak engem is: hosszú ideje azt éreztem már, hogy egy mókuskerékben élek, és nem haladok előre az életben, csak ugyanazokat a köröket futom újra és újra. A szakmáimban itt nem fogok tudni dolgozni, plusz a baráti kör nagy része is szétszéledt, szóval nem igazán van már semmi, ami itt tartson. Az idő meg csak telik, borzasztó gyorsan.

Ennek ellenére mégis sokszor elbizonytalanodok. Kisvárosi embernek tartom magam és születésemtől fogva itt nőttem fel, ezért bármennyire is logikusnak tűnik ez a lépés, nem vagyok biztos benne, hogy nem fogom majd megbánni és visszavágyni ide, pár hónap után.

De szerintem inkább jobb számot vetni ezzel a lehetőséggel is, hogy ne érjen minket váratlanul, minthogy felvennénk a rózsaszín napszemüveget és naivan azt hinnénk, hogy nem érhet minket semmi érzelmi megterhelés, aztán meg majd jön a pofáraesés a semmiből.

Egyébként minden más nagyobb változással is hasonlóan szentimentális és érzékeny vagyok. Nem mondom, hogy képtelen vagyok alkalmazkodni hozzájuk, de mindig megvisel az átállás. A jól megszokott dolgok adnak nekem egy erős biztonságérzetet.

1-es vagyok.

Igen, mindenképp belevágok. Muszáj, ha nem akarok a mostani állapotomba bekattanni. Félni persze továbbra is félek, de ugyanakkor tudom, hogy nagyon sok új dolog és lehetőség vár BP-n, amit itt nem feltétlenül kaphattam meg, és ebből elég motivációt tudok meríteni :)