Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ti hogy reagáltok baj esetén?...

Ti hogy reagáltok baj esetén? Szoktatok tenni valamit az alábbi helyzetekben?

Figyelt kérdés

Néha megesik, hogy sétálunk az utcán, várjuk a buszt, vesszük a kenyeret, és tőlünk néhány méterre valaki nekiugrik egy másiknak, vagy valaki összeesik, ellöki egy kocsi, és hasonlók. Arra lennék kíváncsi, hogy ti ilyenkor mit tesztek. Ahogy figyeltem, vannak azok, akik azonnal készséggel csak a gondra koncentrálva minden képességükkel segíteni próbálnak, vannak azok, akik segítenének, de bepánikolnak (talán főként a tehetetlenség miatt), és azok, akiket felettébb mulattat, hogy valaki bajban van.

Én elsőként minden ilyen helyzetben nagyon megijedek. Ha mondjuk azt látom, hogy valaki üti a másikat tudom, hogy igazából nem tehetek sokat. Lány vagyok, abból is a kisebb fajta, fizikailag nem tudok közbeavatkozni, verbális próbálkozás után pedig valószínűleg engem is ütnének. Azt viszont meg tudom tenni, hogy keresek a látóhatáron olyat, aki szerintem tudna segíteni és megkérem, vagy pedig klasszikus bevettséggel értesítem a hatóságot. Ugyanez a helyzet, ha valakin átmennek ladával vagy a szívbaj a közért előtt akarja elvinni. Bepánikolok, aztán odamegyek, felmérem mekkora a baj, tudok-e segíteni és ha igen, akkor hogyan, végső esetben mentőt hívok. Arra próbálok kilyukadni, hogy mikor ilyen helyzetek vannak, akkor először nagyon megijedek. Senki sem szereti, ha ekkora a baj körülötte, nagyon kevesen reagálunk egyből jól. Nekem is le kell olyankor gyűrnöm a pánikot és erőt vennem magamon, viszont ha ez megtörtént nem tudok másra koncentrálni, csak arra, hogy segítenem kell, vagy legalábbis szeretnék.

Ne értsetek félre, nem hősködöm, szerencsére nem sok ilyen helyzetben volt részem. Viszont mikor legutóbb ilyesmi történt és mentőre volt szüksége valakinek azt láttam, hogy rajtam kívül ketten mentek csak oda egy forgalmas vasútállomáson, a többiek vagy elfordultak, vagy ijedten bámultak, és volt egy kisebb csapat, aki röhögött azon, aki rosszul lett.

Bevallom nekem is könnyebb úgy segítenem és kezelnem a helyzetet, ha nem csak én megyek oda vagy próbálkozom valamivel, nem vagyunk ehhez hozzászokva, nagyon kint van a komfortzónánkból, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti hogy szoktatok reagálni és mit tesztek ilyen helyzetekben.


2019. aug. 9. 00:40
 1/5 Blade Bone ***** válasza:
100%

Régebben pont erről beszéltünk az egyik legjobb barátommal :) és kb pont ide lyukadtunk ki, hogy ezt az ösztönős segítségnyújtást már gyakorlatilag kineveli az emberből a média, vagy rosszabb esetben már a család is. Én pl sokszor azt vettem észre magamon, hogy szeretnék segíteni, de nem mindig tudok mit kezdeni a helyzettel. Még durvább esetben se nagyon, mert sajnos láttam már verekedést én is, de valamiért kis koromból az nagyon megmaradt, hogy "foglalkozz a sajàt dolgoddal" meg őszíntén szólva nem is vagyok az a típus, aki vadidegenekért harcba szállna... Szóval ciki, mert amúgy meg segítőkésznek érzem magam, és megvetem az erőszakot, de hát ilyen esetekben eleve nem is tudok megfelelően reagálni. Még ha engem támadnak akkor se, pár másodperc kell míg felfogom mi is zajlik éppen, de ezen igyekszem azért változtatni, hiszen most élesben pár másodpercen akár az ember élete is múlhat.


De mondjuk ez is olyan furcsa, mert sajnos volt már olyan szitu, amiben gyakorlatilag a reflexem mentett meg a komoly bajtól, mert hát ott nem volt mese délután, nem voltak másodpercek észbekapni, csak csináltam amit kellett és hálistennek nem történt semmi baj.

Szóval furák ezek a berögződések,

2019. aug. 9. 01:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Mit tennék? Amit kell.

- Meggyőződöm arról, hogy biztonságosan odajuthatok-e a bajbajutotthoz. Ha igen, akkor megyek, ha nem, akkor elhárítom az akadályt, vagy értesítem a megfelelő szervet (mentő, rendőr, tűzoltó).

- Ha oda tudtam jutni, ellenőrzöm, hogy nem veszélyeztetem-e a másikat bármiféle közbeavatkozással. Ha nem, beavatkozom, ha igen, hívom a megfelelő szerveket.

- Elkezdem a beavatkozást, és ha szükséges, értesítem az illetékes szerveket közben.

- Amennyiben utasítást ad a diszpécser, azt követem addig míg nem érkezik a segítség.

- Ha megérkezett a segítség, felajánlom az én segítségemet, hátha szükség van rá. Ha nincs, megadom az adataimat ha kérik, és viszont válltáska.


Nem kell ezt túlbonyolítani, a pánik semmit sem old meg, sőt. Ilyenkor mindig az ítélőképességünket, és a logikát kell használjuk.

2019. aug. 9. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Az áldozatnak segítek, hívom a hatóságokat.
2019. aug. 9. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Mit tennék?


Amikor láttam egy ilyen esetet, ráüvöltve a támadóra közelítettem hozzájuk. Ezt látva más is mellém állt. Az illető támadó bosszankodva elhúzott, az áldozat a másik irányba.


Láthatóan ismerték egymást.


Az igazságérzetem kicsit erősebb a félelemnél.


Amikor betörtek hozzánk, szintén azt hittem meghunyászkodnék, de teljes erőből lerohantam a támadót, bár eliszkolt. Lány vagyok, így mondták hogy jól jártam.


De nem ezen filózok hogy jól járok vagy sem. Az az érzés mikor a "váramat védem", még sosem tapasztaltam milyen lehet. Hát most már tudom.

2019. aug. 9. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%
Összeesés, elesés esetében rohanok segíteni, autó elakad, megyek segíteni. Durvább esettel nem nagyon találkoztam még, de nem mernék beavatkozni.
2019. aug. 9. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!