Empatikus, segítőkész, emberséges személynek tartod magad?

Igen annak tartom magam.

"Képes lennél a rosszakaródnak jót tenni úgy, hogy senki nem tud róla rajtad kívül?" Igen, kepes lennek/vagyok.

"Képes lennél befogadni a házadba egy hajléktalant, hogy ne fagyjon halálra télen?" Nem, de ha segitseget kerne talalnek mas megoldast, hogy ne fagyjon halalra!

"Képes lennél lemondani a saját igazadról csak azért, mert a te lelked kibírja, a másiké viszont szenvedne, ha nem így tennél?" Igen

"Képes lennél úgy jót tenni, hogy az neked rosszul essen, más pedig nem is tudna róla, hogy te segítettél?" Nekem ez kicsit disszonans. Miert tennek ugy valamit, ami nekem rosszul esik, hogy senki Sem ker ra?! (marpedig, ha senki se tudna rola, akkor senki se kerne ra) vagy ezt hogy ertetted?

Igen, annak tartom magam.

"Képes lennél a rosszakaródnak jót tenni úgy, hogy senki nem tud róla rajtad kívül?" Természetesen igen, csináltam is már is ilyet többször úgy, hogy tisztában vagyok vele, hogy a másik fél biztos nem tette volna meg fordított esetben értem. Nekem még is jó érzés volt jót cselekedni.

"Képes lennél befogadni a házadba egy hajléktalant, hogy ne fagyjon halálra télen?" Nem, de ha mással nem is egy kis pénzzel és meleg takaróval szoktam rajtuk segíteni, ha van rá lehetőségem. Egy idegen embert viszont a családomra tekintettel nem fogadnék be az otthonunkba.

"Képes lennél lemondani a saját igazadról csak azért, mert a te lelked kibírja, a másiké viszont szenvedne, ha nem így tennél?" Ez sajnos nem mindig megy nekem, mert ha tudom, hogy nekem van igazam akkor nem szivesen hagyom magam, viszont sok esetben képtelen vagyok elviselni más szenvedését. Ez nagyon függ attól, hogy pontosan miről van szó.

"Képes lennél úgy jót tenni, hogy az neked rosszul essen, más pedig nem is tudna róla, hogy te segítettél?" Igen, tettem már ilyet is. Általában inkább csaladtagokkal szemben fordul elő, hogy őket helyezem ilyen esetben magam elé, de akár idegen emberekért is megteszem, ha úgy látom ez a helyes döntés.

Én empatikusnak tartom magam, de nem mindenáron és nem mindenkivel, mert az már súlyos alárendelődés, ami kihasználásra ad okot. Régen sajnos ilyen voltam, és hajlamos volt mindig mások érdekeit a sajátom elé helyezni, de az nagyon komoly kiégéshez vezetett. Van erre egy (szerintem) jó példa: a repülőn, ha csökken a légnyomás és leesnek az oxigémaszkok, akkor először neked kell feltenned a sajátodat, mert hiába akarnál másoknak segíteni, mire oda jutnál, el fogsz ájulni és nem tudsz segíteni. Na valahogy így vagyok most már az empátiával/segítőkészséggel is. HA én kiegyensúlyozott vagyok lelkileg, akkor nagyon is empatikus vagyok - a számomra FONTOS kapcsolatokban. Képtelenség minden létező emberen segíteni, nem is törekszem erre. A szűkebb és tágabb környezetemben viszont igen.

És akkor most válaszolok részletesen:

1. Bizonyos mértékig igen, ha az nem jár azzal, hogy ezzel a rosszakaróm visszaél, kárt okoz nekem. Ha nem sérül semmilyen érdekem, akkor képes vagyok gesztusokat tenni olyan emberek felé is, akikkel nem vagyok jóban és akkor pláne nem kürtölöm világgá, hogy jót tettem vele, elég a tudat.

2. Nem. Mégpedig azért nem, mert ezzel másoknak okoznék problémát, a családomnak, a gyerekeimnek és velük empatikusabb vagyok, mint számomra vadidegenekkel. Más módon igyekeznék segíteni, ha a látókörömbe kerül egy hajléktalan (volt már rá példa). De ilyen alapon a környék összes hajléktalanján nekem kellene segítenem, ami lehetetlen. Az sem biztos, hogy segítséget jelentene számára, ha befogadnám... rövid távon lehetséges, de hosszú távon még akár kárára is válhatna. És még egy dolog az előző gondolatmenethez... nekem apám olyan, hogy mindenkin segíteni akar, de én abban nőttem fel, hogy azt a saját családja rovására tette, nekünk, a szeretteinek okozott problémát azzal, hogy vadidegenek érdekeit nézte! Az empátiához pedig az is hozzátartozik, hogy felfogd, hogy ha valakinek segítesz, lehet, hogy azzal másnak ártasz!

3. Nem hiszek az abszolút igazságokban, szóval nem az igazamról mondok le ilyenkor, hanem a saját szempontjaimról. A másiknak is lehet igaza akkor is, ha egyébként nem értünk egyet.

4. Számomra fontos kapcsolatokban ezt simán megteszem, de azért ennél árnyaltabb a kép.... úgy fogalmaznék, hogy lemondok az érdekeimről, vágyaimról, mert el tudom engedni azokat valaki más érdekében - és ez nem esik rosszul, sőt, kimondottan jólesik a tudat, hogy valakinek örömet okoztam. Ilyenre számos példa van az életemben.

Igazából a lényeg mindenben az, amit te is írtál: az, hogy "az én lelkem kibírja". Ha valamit nem bír ki, ha túl nagy áldozatnak érzem önmagammal, vagy a segítségemmel mások érdekeit sérteném, akkor nem teszem meg. Mégpedig azért nem, mert önmagammal szemben is empatikus vagyok. Ha meg úgy kedvezek valakinek, hogy én kibírom, akkor azt nem érzem áldozatnak. Kényszeresen titkolni sem szoktam azért, de nem ragaszkodom hozzá, hogy bárki tudjon róla.

Írok egy konkrét példát... Nem olyan rég volt, hogy egy munkatársam, akivel elég jóban vagyok, rossz passzban volt. Van egy kisebb társaság, akikkel ő is, én is jóban vagyunk, együtt is, de külön-külön is. Adódott egy lehetőség, hogy ezzel a társasággal együtt lehessen, és hívott engem is, de úgy éreztem, csak udvariasságból, szeretne inkább nélkülem menni, beszélgetni és én is úgy éreztem, magamtól is, hogy ez jót tenne neki. Bármennyire is szívesen mentem volna én is, nemet mondtam az invitálásra és csináltam magamnak más programot. Hetekkel később ő maga hozta fel a témát, hogy mennyire jót tett neki ez a beszélgetés a társasággal, jól érezte magát. Akkor - de csak mert ő hozta fel a témát - elmondtam, hogy éreztem, és ezért nem mentem. Egyébként nem hoztam volna fel.

Igen, annak tartom magam. De az empátia és segítőkészség egyáltalán nem egyenlő az önfeláldozással, alárendelődéssel és önmagam meghazudtolásával. Továbbá, ha valakinek nincs igaza valamiben, de ezt nem mondod meg neki, az lehet, hogy éppen akkor jó cselekedetnek tűnik, de hosszútávon nem tesz jót az illetőnek.

De azért nézzük.

1: igen.

2: igen.

3: nem. Ha biztosra tudom, hogy nekem van igazam. Az igazság nem választás és lélektutujgatás kérdése.

4: úgy igen, ha más nem tud róla és nem szenvedek "maradandó sérülést". De ha hosszútávú károsodást okoz nekem, akkor nem.

Mert mint mondtam az elején, az empátia nem egyenlő az önfeláldozással.

"Képes lennél a rosszakaródnak jót tenni úgy, hogy senki nem tud róla rajtad kívül?"

Csakis akkor, ha az élete, testi épsége, egészsége múlna rajta.

Képes lennél befogadni a házadba egy hajléktalant, hogy ne fagyjon halálra télen?

Nem, mert értelmetlen dolognak tartom egy vadidegen ismeretlen befogadását, viszont segítenék neki, hogy túlvészelje a hideget. Volt már, hogy késő esti futás közben, -10 fokban szóltam a rendőröknek, hogy gyűjtsenek be egy falnál kucorgó, nem egészen magánál lévő embert, volt, hogy részeg hajléktalant vittem be a vállamon a sürgősségire az utca közepéről, szintén futás közben. A családommal hívtunk ki bankautomata alatt fagyoskodó hajléktalanhoz mentőket.

Képes lennél lemondani a saját igazadról csak azért, mert a te lelked kibírja, a másiké viszont szenvedne, ha nem így tennél?

Igen, de csak olyan ember javára, aki nem ártott nekem és tudom, hogy ezzel jót teszek vele.

Képes lennél úgy jót tenni, hogy az neked rosszul essen, más pedig nem is tudna róla, hogy te segítettél?

Igen, nem azért teszek jót, hogy jól érezzem magam tőle, hanem, mert úgy helyes.