Gyerekkori rossz emlékek?

Óvodás voltam kb. középsős és egyszer átmentem a másik csoport termébe. Az ovó néni rámszólt hogy többet ezt ne csináljam.

De nekem ez úgy van a fejemben mintha az óvó néninek az arca piros, ördögszarva van, és úgy kiabált rám olyan mély, eltorzult hangon. :D

Valamikor ovis koromban beteg voltam és anyám elvitt az orvoshoz, ahová magammal vittem az aktuális kedvenc játékomat, ami egy póni volt.

Amikor a váróban ültünk, ott rohangált egy talán 1-2 éves körüli gyerek és egyszer csak odaszaladt hozzám és ki akarta tépni a kezemből a pónim. Én persze nem engedtem, erre anyám elkezdett magyarázni, hogy adjam már oda, ne legyek irigy, más idősebb gyerekek is odaadták nekem az ő játékaikat, stb...Szóval szájhúzogatások közepette odaadtam neki, erre egyből bevette a szájába és elkezdte szopogatni meg rágcsálni, aztán ledobta a földre, az anyja meg felvette és belenyomta a nyálas pónit a kezembe....Én meg elkezdtem hisztizni, hogy undorító, nem akarom így fogni a kezemben a pónit, mire anyám ismét engem cseszett le, hogy jajj az csak babanyál, nincs benne semmi undorító...Aztán addig hisztiztem, amíg le nem öblítette a csapnál..

Még most is dühít ez az egész, ha egyszer szülő leszek, oda nem adom más kölykének az én gyerekem játékát, ha ő magától nem akarja odaadni...Meg arra már nem emlékszem, a gyerek anyja mit szólt, mikor a fattya ki akarta tépni a kezemből, de ha én lennék olyan helyzetben, biztos halálosan kínosnak érezném, ha a gyerekem el akarná venni egy másik játékát, ő nem akarná odaadni, erre az anyja ott ordibálna vele egy várónyi ember előtt, hogy "Há de adjad oda a kisgyereknek a játékod, le legyé má irigy!!!!"

Száradna le az ilyeneknek a keze.

A legrosszabbat nem szívesen írom le, mert nehezen beszélek róla.

A rossz dolgok, amik voltak (apa alkoholizmusa, megvertek az osztálytársaim, mert magyar vagyok, anya rákja meg daganata később, stb) nem rossz emlékként őrzöm; ez a múltam és kész. :-)

Voltak olyan történések, amiket én éltem meg és féltem (pl apám egyszer részegen megverte anyámat az osztálytársnőm temetése előtti éjszakán, úgy, hogy ott feküdtem mellettük az ágyban és alvást kellett hogy színleljek, mert, ha nem, engem is elvert volna) meg olyan, amiket láttam és tökre féltem.

Egy lightosabb sztori, pl, ami a fejembe égett egy film jelenetének a megnézése volt.

Ez nem tudom melyik film (kilencvenes évek), de valami olyasmi volt, hogy egy 50 év körüli elegánsan öltözött nő, megérkezett vendégségbe és beragadt a liftbe, de nagyon kellett pisilnie. Valahogy kihúzták a lift tetején át, de volt is valami, gigszer. Ez így már homályos, de annyi rémlik, hogy a pali tartja a nőt, aki keresztbe tett lábakkal lóg és kiabálja, hogy "Pisilnem kell!".

A lényeg, hogy közben egy fiatal nőnek, (aki a lakásban volt, ahova ment az idős hölgy) megérkezett a barátja váratlanul és a fiatal nő berohant a fürdőbe, hogy kisminkelje magát, hogy szép legyen, amikor látja. És, ha jól emlékszem vagy benyomta magnót vagy walkman volt a fülén. Ha jól emlékszem az utóbbi.

Na, pont, ahogy a fiatal nő bezárkózott a fürdőbe, az 50 év körüli hölgy kijutott a liftből és rohant a lakásba, de nem tudott bejutni a wc-be, mert a fiatal nő nem hallotta.

A lényeg, hogy én tökre féltem, hogy szegény nőnek pisilnie kell és szegény nő sír meg kiabál meg sikítozik meg jajgatva ismételgeti, hogy "Pisilnem kell!" és nem jut be a wc-re, mert a másik nem hallja és annyira sajnaltam őt és egyben féltem is, hogy szenved.

Akkor még pici voltam, plusz akkoriban szégyen volt a gyerekek szemében, ha valaki bepisilt, talán ezért is hagyott bennem mély nyomot. Szerintem, ha kamaszként láttam volna, rég elfelejtettem volna.

Amúgy a szüleim nézték a filmet én rajzolgattam, a film többi jelenetére nem is figyeltem (vagyis fél szemmel) csak erre az egy részre, mert odanéztem, hogy kiabál a liftből a nő, hogy "Pisilnem kell!".

Apám le akarta nyírni a puli kutyánk szőrét. Összecsomósodott a kutya szőre és nagy ollóval csinálta apám, nem pedig hajnyíró géppel.

És véletlenül belevágott ollóval a puli kutya fülébe.

Vérzett is és nyűszített a kutya. Szerencsére meggyógyult később a füle, de engem akkor is megrázott a dolog, még így évek múltán is. Akkor 22 éves voltam, ha jól emlékszem, néha eszembe jut az eset. A kutyánk már nem él sajna.

Előkészítő (nálunk ilyen is van) és 5. osztályban rengeteg bántást kaptam az osztálytól.

Előkészítőben (2014-2015) az egyik volt osztálytársnőm rengetegszer mondta rám azt, hogy "Rossz vagy!", és én akkor nemcsak érzékeny voltam, de méh sírós is, és ezeken könnyen el tudtam sírni magam. Szerencsére anyu volt a tanító néni, és így még tudott nyugtatni, de legközelebbi alkalomkor megint kezdődött a sírás. Ez olyannyira megviselt engem, hogy egy rövid időre belebetegedtem az egészbe, de szerencsére hamar elmúlt.

5-ben (2019-2020) a volt osztálytársaim sokszor mondták rám azt, hogy stréber vagyok, és én akkor nem is értettem, hogy ez mit jelent. Később rájöttem, hogy azért mondták, mert nagyon jó jegyeket kaptam (egyszóval: nem tudták a valódi jelentését). Most, így visszagondolva ez nagyon fáj.

Szintén 5-ben volt, angolórán pontosabban, én tüsszentettem, és az egyik volt osztálytársam azt mondta - ha jól emlékszem -, hogy "Betegségedre!". Ez már akkor rögtön nagyon rosszul esett.

Már nem is tudom, hányadikban volt (vagy 5-ben, vagy 6-ban), de egyik vallásórán kellett mondjunk jót és rosszat is minden osztálytársunkról, és én az egyiknél azt mondtam jónak, hogy "Jól kosárlabdázik!". Erre fel - a tanár néni kivételével - mindenki elkezdett nevetni. Én nem értem, ebben mi volt a vicces, legalább annak örülhettek volna, hogy megdícsértem.

Még sok van, de azt hiszem, ez elég is lesz...