30 plusszosok! Nem érzitek öregnek magatokat? Én 24 vagyok és konkrétan nem akarom megélni se a 30-at, annyira félek az idősödéstől.

35 vagyok. 24 évesen én is úgy éreztem, mint te, de most meg már nagyon nem izgat. Valószínűleg nem fog 10 év múlva se. Idővel megszokod, hogy ez az élet természetes rendje, hogy öregszünk, és nem fog érdekelni.

Én is féltem, de 29 voltam, mikor meghalt anyukám. Mindent perspektívába tett. Addig úgy voltam, úristen, 29 éves vénasszony vagyok, utána meg azt gondoltam, nem hiszem el, hogy ilyen fiatalon veszítettem el anyukámat, lemarad az életemről.

32 vagyok, jobban érzem magam a bőrömben, mint valaha és évről évre jobb az életem. Ha visszamehetnék 10 évet az időben, nem akarnék. Egyáltalán nem érzem öregnek magam, tele vagyok energiával, nem húzott be a mókuskerék, sokkal jobban élvezem az életet, mint a huszas éveim elején.

#3as te se tudhatod, hogy másnak mi baja lehet. Sajnálom, hogy így alakult az életed, de ez még nem lehet ok a pesszimizmusra. Én 41 éves vagyok, 3 nevelt srácom van, szerető párom, sportolok, dolgozom, stb... Igyekszek minőségi életet élni úgy, hogy valójában 2 éve már csak egy gép tart életben. Meddig? - tudja a fene, de addig szeretném élvezni az életem. És voltakppen élvezem is. Olyan szerencsés vagyok, hogy jelenleg se a problémáim, se a korom nem érzem. Már annak örülök, hogy ezt ide tudtam írni, és eszembe nem jut, hogy mennyi idős vagyok, vagy mennyi lehet még hátra :)

Most lettem 30 pár hete, pedig tegnap még 25 voltam. Nem értem mi történhetett. :D

38 leszek hamarosan, régebben zavart az öregedés, de mivel mindenhol 25-26 évesnek néznek, így nem érzem a súlyát annyira.Igazából már nem érdekel, hogy hány éves vagyok, mert az elmúlt 10 évben atomjaira esett szét az életem, annyi rossz dolog történt velem, hogy az tíz életre is elég lenne, teljesen máshogy szemlélem a világot. Szerencsés vagy, hogy ilyen apróságokon polemizálsz, hogy 6 év múlva 30 leszel, el se tudod képzelni, hogy milyen kegyetlen és igazságtalan tud lenni az élet.

16-os vagyok, köszönöm az együttérzést, arra akartam rávilágítani, hogy meg kell becsülni az apró dolgokat, a pillanatot, a felszínes dolgok mögé kell tudni látni, mert az ember csak akkor veszi észre, hogy milyen kincse volt, amikor már elvesztette,

Dehogyis nem érzem magam öregnek. Most 32 vagyok, de közel sem mennek már úgy a dolgok mint ezelőtt 10 évvel, de ez van, ilyen az élet. El nem tudom képzelni, hogy 50-60 éves emberek, akik korban akár az apáim anyáim lehetnének, azzal jönnek, hogy ők még mindig nem érzik magukat öregnek. Ők vagy hazudnak (de minek?) Vagy nem erről a bolygóról származnak.

Amúgy az èn életem is szétesett egyre rosszabb. Gyász, betegsègek, munkahelyi gondok, stressz óriási mennyiségben. Meghalt a szemem láttára apám és anyám rákban, nagy fájdalmak, szenvedés közepette. Anyám 45 apám 60 évesen. Ha tehetném megszűnnék létezni, mert minden egyre rosszabb, reménytelenebb. A haláltól nem félek, a szenvedéstől nagyon. Bár abban is edzett vagyok, most, hogy làttam, hogyan épült le apàm, akivel mindent meg tudtam beszélni, tàmaszom volt, azt kívàntam, hogy bárcsak èn is meghalnèk, ha már neki meg kell halnia. Nem hiszek már abban, hogy ez lehet jobb. Pszichiáternél voltam, írt gyógyszert, de attól csak kába vagyok, alig tudok dolgozni. Nem jó ez így, de nem tudok mit csinálni.