Milyen az életed? Miért?

Eléggé vegyesnek tűnik, de inkább azt mondanám, hogy 13 éve majdnem egy merő pokol (az enyhíti ezt az érzést, hogy hajszál híján megtaláltam az életem VÉGLEGES párját 2 és fél évvel ezelőtt.)

A hosszú ideje tartó gondjaim, bajaim hoztak össze vele - és azok is választottak el szinte majdnem teljesen.

Egész jó, de valami hiányzik még. Megtalálni a hivatásomat és valamiben igazán jónak lenni és kitartani. Bár ezt még megtalálhatom, mert még csak 23 éves vagyok. És persze majd a családalapítás.

Azon kívül szerintem igazán nagyszerű az életem, de ezt inkább akkor érzem, mikor visszatekintek és azon is javítanom kéne, hogy elég hálás legyek érte. Sokszor szerencsém van, sok problémám megoldódik magától. Valaki nagyon kegyes ott fent hozzám.

Konkrétan semmilyen, de inkább szar.

Majd 21 évesen eljutottam oda, hogy a testi és lelki egészségem nyomokban sincs meg (utóbbi nem is volt soha). Az ízületeim rettenetesen fájnak, ropognak, az izmaim folyamatosan rángatóznak, el vagyok gyengülve, homályosan látok, beszélni is alig tudok, gyomorfekélyem van, szédülök, különböző fejfájásaim vannak (hátul zsibbadó, homloknál, fejtetőn mindenhol nyillaló), semmilyen szexuális vágyam nincs már, meg nem is működik rendesen odalent.

Azt sem tudom ki vagyok, ha a tükörbe nézek egy megkeseredett idegent látok csak.

Életcélom nincs, amikbe eddig menekültem pl. sorozatok, játékok már azok sem foglalnak le, megállás nélkül 0-24 a problémáim, kényszergondolataim pörögnek az agyamban, az egyik véget sem ér már jön a másik, fél másodpercre nem csitul.

Kiskoromtól kezdve a külsőm miatt végig csúfoltak az iskolában, nagyjából egészen 18-19 éves koromig. Ezek után már csak néha kapok egy-egy beszólást. Elméletileg adott "Kárpótlást" ezért az élet, sokan mondják, hogy helyes lettem, észrevettem, hogy néznek mosolyognak a nők (ekkor még inkább szomorú, és szorongósabb leszek, mert nem tudom kihasználni ezt, vagy magamra nézek, hogy mi olyan vicces rajtam, vagy miért néznek...)

A szorongás, szociális fóbia, kényszergondolatok és cselekvések kisgyermekkorom óta együtt vannak velem. A depresszió 15-6 évesen alakulhatott ki. Néha-néha még évente egyszer-egyszer kitör belőlem az egész, önsegítő könyveket keresek, vagy most például már kértem időpontot pszichiáterhez. De már megint kezdek beletörődni a nyomoromba.

A család sem éppen az a megnyugtató, idilli mintacsalád. Mindenkinek vannak mentális betegségei, meg még valamilyen testi.

Igazából az az érdekes,hogy öngyilkossági gondolatok nem igazán vannak, maximum kényszergondolatokként.

Azt nem tudom, hogy megéri-e a megpróbálni még egyáltalán az egészet? Mert én úgy érzem, hogy már menthetetlen vagyok a több, mint egy évtizede kínzó kezeletlen szarjaim miatt.

Ha rá is veszem magam (ami eddig nem sikerült 4-5 év alatt), hogy változtassak, kijussak ebből, mi a fracból fogom én ezt fizetni?

Pajzsmirigy, cukorbetegség vizsgálat, 1-2 egyéb 50-100ezres tétel más kivizsgálásokra, pszichiáter+pszichológus. mind alkalmanként 12 ezer, plusz a gyógyszer, és akkor még nem 100%, hogy bármi is javulna.

Ja, nem tudom miért írtam, valószínűleg önsajnáltatás okán.