Nagyon félek a haláltól mert tudom mi fog történni mit csináljak?
Kérdező, a baleseted következtében ezerféleképpen reagálhatott az agyad, amit most spirituális élményként élsz meg. A fehér fény, amit az emberek a klinikai halálukkor megélnek is ilyesmi.
Marhára távol állok tőle, hogy orvos legyek, de annyit tudok, hogy az agyunk (ami bármennyire összetett is - csak egy szervünk a sok közül) fog fel mindent ami történik velünk, és ilyen krízispillanatokban máshogy viselkedik, mint általában.
Nyilván nem tudom teljes szívvel azt mondani, hogy ne félj a haláltól, hiszen valamennyire mindenki fél, de ha ez egy kicsit megnyugtat, a balesetedkor nem hiszem, hogy a túlvilági lét, vagy az emberi lélek pontos bemutatását láttad volna.
Én is kíváncsi lennék rá, hogy mit éltél át akkor, bármennyire is hihetetlen.
Én is azon a véleményen vagyok, hogy egy ilyen rövid betekintésből nem lehetünk benne biztosak, hogy a halál utáni élet teljes valójában olyan, amilyennek akkor és ott mutatkozik. Azért is hiszem így, mert bizonyított tény, hogy akik hatalmas fájdalmat szenvednek el, azok közben sokszor élnek át olyan történéseket, amiről aztán kiderül, hogy félig hallucináció, de olyan dolgok is belekeverednek, amik már valóban megtörténtek azzal az emberrel, mert ez az agyunk egy védőmechanizmusa, hogy egy baleset közben/után a testünk teljes erejét a gyógyulásra fordíthassa és ne a gondolkodásra/kétségbeesésre/kapkodásra menjen el az energiánk nagy része.
Tudom, hogy ez túl tudományosan hangzott, de nem azt jelenti, hogy én ne hinnék a halál utáni életben, vagy hogy azokban a történésekben, amiket olyankor élünk meg ne lenne egyáltalán valóságtartalom.
Engem újraélesztettek például, de még baba koromban, így nem tudom hogy szerencsésnek érezzem-e magam, hogy nem emlékszem semmire belőle, mert ugyanakkor furdal is miatta a kíváncsiság, hogy akinek beszélek róla, kérdezik sokszor, hogy ugye nem emlékszem rá egyáltalán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!