Sok helyen azt hallom hogy a túlzott nyomulás friendzone-t eredményez, máshol meg azt hallom hogy vonzást kelt. Lányok nektek erről mi a véleményetek?

Ha nincs szikra, nincs szikra, ez a véleményem.

Három srácismerősöm volt anno, akik "friendzone"- ba kerültek, csakhogy nem én tettem őket oda, hanem saját maguk. Szó szerint nem értettek az elutasításból. Egy közülük még csak haveri szinten sem volt, csak loholt utánam kéretlenül, azután is, hogy kifogytam a türelemből és nem túl kedvesen elküldtem a búsba. Valahogy nem került közel a szívemhez, azt elmondhatom :) Minden nappal egyre jobban rühelltem, végül úgy szállt le rólam, hogy véletlenül túl nagyot gázoltam a lelkébe, áthallott egy beszélgetést.

Az ilyet én sosem értem, kifejezetten tomboy jellegű csaj voltam, nem kérettem magam, nem hívattam meg magam sehova, úgy viselkedtem velük, mint bármelyik másik haverral, és mégis, honnan jön ez a hülyeség, hogy ha elég kitartó vagy, akkor beadja a derekát a nő?

Nem vagyok túl romantikus alkat, de ez abszolút nem így működik, ha nincs vonzalom, nem is lesz. Legfeljebb kialakulhat egy "nincs ló, jó a szamár is" felállás, az meg szerintem gáz.

A férjem 9 éve ismertem meg, első látásra megmondtam, hogy ő lesz az igazi, egy szót se kellett váltanunk hozzá, pedig nem kifejezetten szép ember a lelkem, nem is az esetem külsőre, mégcsak nem is tapló. A kisugárzása fogott meg, egy húron pendültünk az első pillanattól kezdve. Nem kellett kuncsorognia, sem keménykednie, minden jött magától.

Nyilvánvalóan egy ilyen friendzone felállásban nincs semmi összhang, nincs kölcsönös vonzalom, totálisan felesleges kapaszkodni bele.

Ha nem tetszel akkor nyomulhatsz akárhogy, nincs esélyed.

Nem létezik friendzone, ez csak a "nem tetszel szóval kocc" polkorrekt megfogalmazása.