Miért kellett ennek így alakulnia?

Én tök magányos vagyok, valószínűleg asperger-szindrómás is. Sose voltak igazi emberi kapcsolataim, az emberek kerülnek, irtóznak tőlem inkább. Viszont van egy ember, akit közel 10 éve interneten megismertem, azóta 2 éve élőben találkoztunk is először, majd utána még jópárszor. Addig, amíg nem találkoztunk, tök kedves volt velem, bár néha kiborult tőlem és olyankor elég kegyetlen tudott lenni. Volt, hogy egy időre lekoptatott, de utána újra beszélőviszonyban lettünk. Majd találkoztunk, és ezután egy jó ideig továbbra is tök normális volt velem, bár belátta, hogy ő egymaga tuti nem fog tudni rajtam segíteni, kéne egy szakember. De megmaradtunk beszélőviszonyban, megismertük jól egymást, neki bármit le mertem írni. Aztán egy fél-egy év elteltével egyre gyakrabban kiborult pusztán attól, hogy keresem az ő társaságát. Egyre kevésbé bírt elviselni, hogy minden nyűgömet neki írom le, meg sürgetem néha a válaszolással, és hogy néha regényeket írok neki. Aztán mióta történt vele 1-2 rossz dolog, már találkozni is egyre kevésbé volt velem hajlandó, és egyre ridegebb, távolságtartóbb lett velem, és bevallottan irtózik tőlem. És végül egyelőre ott tart a dolog, hogy pár hete egyik napról a másikra minden előjel nélkül lekoptatott, nem áll velem szóba, nem reagál semmire nekem. Valószínű, hogy most koptatott le végleg.

Miért kellett ennek így alakulnia? Amúgy sok közös nincs bennünk, én egy magányos farkas vagyok aki nem kell senkinek, ő egy társasági ember, bőséggel van élete, barátai, tök különbözőek vagyunk. Mindketten huszonévesek vagyunk és egyetemre járunk, ez van csak ami közös bennünk. Viszont olyan segítőkész volt eleinte meg tök kedves, mostanra teljesen megváltozott, mondhatni beállt a többi ember sorába, ahogy mások bánnak velem.

Miért kellett ennek így alakulnia? Várható volt, hogy ez lesz?